Bizony mondom néktek emberek

 

" Bizony mondom néktek emberek,
nincs elég szeretet bennetek.
Ha van is csak úgy félig az,
nem melegít inkább fénylik az.

Bizony mondom néktek halljátok,
botorok csak egymást marjátok.
Holott szívetekből vér csepeg
és ezer sebbel ég a lelketek.

Bizony mondom néktek nézzétek,
csak úgy tesztek mintha élnétek.
Holott gyilkos hajszába,
kergetítek egymást halálba.

Bizony mondom néktek lássátok,
önsírotok egyre ássátok.
S önkezetek gyúrja a rögöt,
mely vádlóan majd rátok dübörög.

A nagy halált félve félitek,
kis éltetek mégsem élitek.
Nincs bennetek bizony emberek,
bölcsesség se, nem hogy Szeretet! "

 

Anonym

Őri István Bíztató

Őri István

Bíztató

A reményt feladni soha nem szabad

ha csonton már csak száraz bőr maradt,

akkor is van még valami más,

ami sokkal fontosabb: a folytatás,

hol minden remény valóra válik,

hol nem lesz fontos, mit mond a másik

és a többi földi cél.

A reményt feladni a földön sem szabad

imádkozz, dolgozz

s meglásd, élted mily szépen halad

fogadd el, mit Isten ad neked

hidd, hogy gyermeke vagy

s Ő atyaként szeret!

William Blake A mások bánata

William Blake 

A mások bánata

Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedőt,
Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sujtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcső felett
Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.

(Tótfalusi István fordítása)

 

Varga Margit Béke a lélekkel...

 

Varga Margit

Béke a lélekkel...

A lelki béke szilárd nyugalom,
de nem kérést elutasító unalom;
fegyelem, mely enged, s elfogad,
sosem fél, nem remél, csak ad.

A lelki béke tevékeny erő,
nem eltipró, hanem felemelő;
táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,
maga alá gyűri a szenvedélyt.

A lelki béke, féltő hatalom,
nem másokat lebíró akarom;
szelíd, finom, végtelenül kegyes,
meghajolva előtte, legyőzheted.

A lelki béke feltörő tudás,
befogadás, semmit nem tagadás;
mélység és magasság között feszül,
általa minden összhangba kerül.

A lelki béke értő szeretet,
hatása békíti ki az ellentéteket;
pont, mely körül belső világod forog,
melyet elérve önvalód láthatod

 

SZABOLCSI ERZSÉBET Forrás legyél

 

SZABOLCSI ERZSÉBET 

Forrás legyél


Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó
hideg és jóízű éltető víz.
Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül,
kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön,
friss levegőjű hegyi réteken.
Patak legyél.
Lágyan aláomló, hűvös érintésű;
hideg selymes vizedtől kapjanak erőre
a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között,
fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt,
zöld pázsit és őszi avar keretezzen,
míg tovagördülsz kavicsokat mosva,
s lomha folyóvá terebélyesedsz.
Folyó legyél.
Hatalmas hullám fodrokkal tovahömpölygő áradat,
mely mindent megragad,
magával sodor, míg meg nem érkezik
az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába.
Tenger legyél.
Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság.
Kiszámíthatatlanul változó,
tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt
szilaj erő, hullámsír,
vagy elcsendesült sima víztükör.
Óceán legyél.
Széles és határtalan.
Kincseket rejtő, ringató mély bölcső.
Vég nélküli korlátlan lehetőség.
Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető
kiismerhetetlen végtelenség.
Legyél víz, életet adó őselem,
legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen,
legyél levegő, mindent beborító láthatatlan,
legyél szikla, szilárd, megingathatatlan,
legyél forrás, patak vagy tenger,
legyél te magad, legyél ember.

 

JÓZSEF ATTILA Aki szegény, az a legszegényebb

 

 

JÓZSEF ATTILA

Aki szegény, az a legszegényebb

 

Ha az Isten íródiák volna

S éjjel nappal mozogna a tolla,

Úgy se győzné, ő se, följegyezni,

Mennyit kell a szegénynek szenvedni.

 

Aki szegény, az a legszegényebb,

Fázósságát odadja a télnek,

Melegét meg odadja a nyárnak,

Üres kedvét a puszta határnak.

 

Köznapokon ott van a dologba,

Várt szombatját száz gond nyomorítja,

S ha vasárnap kedvét megfordítja,

Akkor máris hétfő szomorítja.

 

Pedig benne laknak a galambok,

Csillagtollú éneklő galambok,

De így végül griffmadarak lesznek,

Hollónépen igaz törvényt tesznek.

Ír bölcsesség

 

 

Ír bölcsesség

 

Szakíts időt a munkára,

ez a siker ára.

Szakíts időt a gondolkodásra,

ez az erő forrása.

Szakíts időt a játékra,

ez a fiatalság titka.

Szakíts időt az olvasásra,

ez a bölcsesség alapja.

Szakíts időt a kedvességre,

ez a boldogság kapuja.

Szakíts időt az álmodozásra,

ez az út vezet a csillagokhoz.

Szakíts időt a szerelemre,

ez az igazi öröm az életben.

Szakíts időt a vidámságra,

ez a lélek zenéje.