2008. december 27., szombat

Kívánok Neked elegendőt.


Kívánok Neked elegendőt.

 

 

Kívánok Neked elegendő szeretetet a Szívedbe és elegendő közösséget Lelkeddel.

Kívánok Neked elég fényt, hogy megvilágosítsa leckéidet,

és elég sötétséget, hogy elvezessen bölcsességedhez.

Kívánok Neked elegendő adást, hogy megnyissa szívedet,

és elegendő ajándékot, hogy hazavezessen Téged.

 

 

Kívánok Neked elegendő vagyont, hogy gazdagítsa bankszámládat,

és elegendő szolgálatot, hogy gazdagítsa életedet.

Kívánok Neked elég tevékenységet, hogy élesítse elmédet és erősítse testedet,

és elegendő pihenést, hogy békét hozzon Neked.

 

 

Kívánok Neked elegendő napfényt, hogy melengesse arcodat és megtisztítsa szívedet.

Kívánok Neked elég szellőt, hogy felemelje hajad és álmaid.

 

 

Kívánok Neked elegendő barátságot, hogy emlékeztessen rá, nem vagy egyedül,

és elegendő magányt, hogy emlékeztessen középpontodra.

 

 

Kívánok Neked elég esőt, hogy táplálja kertedet, és megtisztítsa lelkedet.

Kívánok Neked elegendő vihart, hogy elsöpörje a régit és helyet készítsen az újnak.

Kívánok Neked elegendő ködöt, hogy elhozzon Téged az Itt és Mostba,

és emlékeztessen Téged saját varázslatos voltodra.

 

 

Kívánok Neked elegendő sarat, hogy táplálja növényeidet,

és hogy biztosan tartsa a földön talpadat.

Kívánok Neked elegendő felhőt az égen, hogy arra buzdítsanak, láss mögéjük!

 

 

Kívánok Neked elég madarat, hogy röptük gyönyörködtesse szemedet,

és elegendő madárdalt, hogy szerenád legyen fülednek.

Kívánok Neked elég puszit és ölelést, gyermekeket és állatokat,

hogy elhozzák Neked a mindennapok örömét.

 

 

Kívánok Neked elegendő földet, hogy biztosan tartsa fáid és szándékaid gyökereit.

Kívánok Neked elegendő csillagfényt, hogy táplálja képzeleted,

és elegendő holdfényt, hogy simogassa Lelked.

 

 

Kívánok Neked mindenből elegendőt.

 

(Jen Willis, lelkésznő)

 

 

2008. december 24., szerda

Egy gyertya gondolatai

 

Egy gyertya gondolatai

Ti meggyújtottatok engem, és elgondolkozva, eltűnődve nézitek fényemet. Derűsen ültök körül, és úgy érzem, egy kis örömet nyújtok nektek fényemmel. Én mindenképpen örülök, hogy égek, és hogy így, ezáltal élek. Ha nem égnék, akkor a többi gyertyával együtt egy kartondobozban tárolnának, anyagként becsomagolva, tétlenül. Igazi gyertyává akkor válok, ha égek. Ti érzitek, hogy most éppen égek, világítok, és fényt adok. Magamat adom, feladatomat teljesítem. Tudom, bensőmben érzem létemet, és azt is, hogy az égéssel, a fény kiárasztásával mindig kisebbé leszek. Ha pedig égés közben mindig fogyok, úgy életem beteljesedve ér véget. Hiszen "a gyertyák csonkig égnek". Úgy érzem, ez a jó, ez a helyes gyertyasors.

Míg ezeket gondoltam, fényimbolygásommal felétek hajoltam, és láttam a békességben is gondotokat, kétségeket tükröző arcotokat. Mintha tőlem, a kis gyertyától várnátok vigaszt, reményt. Pedig én csak rá tudok világítani a kérdésekre, csak ébreszteni tudom a gondolatokat. A válasz nálatok, bennetek él. Hogyan?

Úgy, hogy magatok körül fényt és melegséget sugároztok. Úgy, hogy másoknak örömet szereztek, szeretetet árasztotok, az igazságot bátran hirdetitek, szívetek jóságát nyíltan megmutatjátok. A magatok odaadásából eredő szeretet visszaárad rátok, és igaz emberré tesz benneteket.

Az a fontos, hogy saját magatokat adjátok: örömeiteket, szomorúságotokat, félelmeiteket, vágyaitokat. Nem kell félnetek, ha ezáltal megrövidültök, mert ez csak kívülről látszik így, de belülről mindig értékesebbek lesztek. Ti nyugodtan nézhetitek, hogy a gyertya egyre fogy, mert magatok is gyertyák lesztek.

Én csak egy kicsi, egyedüli gyertyácska vagyok, az én fényem kicsi és kevés meleget tud adni. Én egyedül kevés vagyok. De ha több gyertya ég, akkor nagyobb a fény és több meleg árad felétek. Ugyanígy lehet köztetek: ha többen összefogtok, akkor sok emberhez eljuttatjátok az igazság fényét, a szeretet melegét. Közösen hatalmas erőt képviseltek! Bennetek, általatok terjed a szeretet melege a szívekben, így tölti be világotokat a fény békessége, és ezáltal uralja majd Földünket a jóság és az egyetértés
.

2008. december 17., szerda

Dancs Annamari - Szép karácsony

 Szép karácsony




Kósza hópehely
Festi át most a földet
Ma minden pillantást
Idebent
A szívemben érzek
Csendesen átkarol
Egy érzés
Ma nem kell, hogy szeretni félj
Mert így szép..

Mi a legszebb ajándék?
Mit is kérj?
Mit is kérhetsz?
Az álmon túl vár rád
Hol a vágy véget nem érhet
És csendesen átkarol
Egy érzés..
Ma nem kell, hogy szeretni félj
Mert így szép..

Szép karácsonyt ünnepelünk
És a gyerty lángja csak égjen
Őrizzük meg a fényt
Szeretet, legyen az élet.

Szent karácsonyt ünnepelünk
Ma lásd a jót, lásd a szépet
Már a szíved haza is ért
Szeretet, szerelem, legyen az élet.

Ma újra hazatér
Aki rég távol jár tőled
Az otthon melegét
Szeretet járja kőrbe
És csendesen átkarol
Az az érzés
Bár tartana örökké
Mert így szép ..

Szép karácsonyt ünnepelünk
És a gyerty lángja csak égjen
Őrizzük meg a fényt
Szeretet, legyen az élet.

Szent karácsonyt ünnepelünk
Ma lásd a jót, lásd a szépet
Már a szíved haza is ért
Szeretet, szerelem, legyen az élet.

Szép karácsonyt ünnepelünk
És a gyerty lángja csak égjen
Őrizzük meg a fényt
Szeretet, legyen az élet.

Szent karácsonyt ünnepelünk
Ma lásd a jót, lásd a szépet
Már a szíved haza is ért
Szeretet, legyen az élet

 


 

Radványi Kálmán Azt kérded, kis fiam...


 

Radványi Kálmán

Azt kérded, kis fiam...

Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem?
Hogy a karácsony méze sem vidít fel,
A muzsikáló angyalok zenéje,
Égből szívekbe áradó malaszt.
Isten békéje emberek között,
A karácsonyfa ragyogó csodája,
A boldog fény, a víg szent csillogás.
A gyermekvágyak termő csodafája,
A megvalósult álmok boldog estje
Nem gyújtja föl bús szívem mosolyát.

Azt kérded, kis fiam, mi fáj nekem…

Szemem a sötét messzeségbe fúrom,
Átnézek rajtad s boldogságodon
S meglátok minden bánatot, nyomort.
És hallom a magyar hegyek nyögését,
A magyar égnek omló roskadását,
És sír bennem a magyar árvaság.
Látó szemem ma vándorútra kel,
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam,
Az égő könnyet, mely fejedre hull,
S a sötét felhőt a homlokomon.

Fájó szívemnek néma zokogását,
Lelkem megosztott fájó csonkaságát
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam.
A székely hegyek puha hópalástján
Árva kis házak négy fala között
Rab lélek gunnyaszt. Szárnyait kitépték,
Öröme félénk és bátortalan.

Erdély fölött egy nagy korbács suhog,
Magyar vér serked minden vad ütésén,
S én érzem a korbácsnak szégyenét.
Bárhová sujt le ólmos ostora
Engem talál s a lelkem megvonaglik.

Fáj bennem minden megfojtott magyar szó.
Holt gondolatok a vágyak temetőjén
Zokogva járok s nem tudok örülni.

Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem…

Kárpátok gyásza, Garam csobogása,
A Tátra fáj és Kassa ékessége,
A multat néző néma várromok,
S a jelen romja – csonka életünk.

Idegen lábak gőgös dobbanása,
Idegen ajkak vidámsága fáj…
És fáj bennem ma minden szenvedés:
A kenyértelen asztalok keserve,
Az anyák könnye, apák küzködése,
Sírásra görbült édes gyermekajk,
Odvakban gubbasztó karácsonyok…
Minden magyar gond nyomja lelkemet…

Édes fiam, ez fáj nekem, Ezért
Ül könny szememben szent karácsony estén.

2008. december 12., péntek

Márai Sándor Mennyből az angyal


 

Márai Sándor:

Mennyből az angyal

 

MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony.

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

 

Csattogtasd szaporán a szárnyad,

Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.

Ne beszélj nekik a világról,

Ahol most gyertyafény világol,

Meleg házakban terül asztal,

A pap ékes szóval vigasztal,

Selyempapír zizeg, ajándék,

Bölcs szó fontolgat, okos szándék.

Csillagszóró villog a fákról:

Angyal, te beszélj a csodáról.

 

Mondd el, mert ez világ csodája:

Egy szegény nép karácsonyfája

A Csendes Éjben égni kezdett –

És sokan vetnek most keresztet.

Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán, nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.

 

És elmegy sok ember előtte:

A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.

Vele mártott kezet a tálba,

Harminc ezüstpénzért kínálta

S amíg gyalázta, verte, szidta:

Testét ette és vérét itta –

Most áll és bámul a sok ember,

De szólni Hozzá senki nem mer.

 

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,

Néz, mint Krisztus a keresztfáról.

Különös ez a karácsonyfa,

Ördög hozta, vagy Angyal hozta –

Kik köntösére kockát vetnek,

Nem tudják, mit is cselekesznek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják

Ennek az éjszakának a titkát,

Mert ez nagyon furcsa karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon.

 

És a világ beszél csodáról,

Papok papolnak bátorságról.

Az államférfi parentálja,

Megáldja a szentséges pápa.

És minden rendű népek, rendek

Kérdik, hogy ez mivégre kellett.

Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?

Mért nem várta csendben a végét?

Miért, hogy meghasadt az égbolt,

Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

 

Nem érti ezt az a sok ember,

Mi áradt itt meg, mint a tenger?

Miért remegtek világrendek?

Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.

De most sokan kérdik: mi történt?

Ki tett itt csontból, húsból törvényt?

És kérdik, egyre többen kérdik,

Hebegve, mert végképp nem értik –

Ők, akik örökségbe kapták –:

Ilyen nagy dolog a Szabadság?

 

Angyal, vidd meg a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor

– A költő, a szamár, s a pásztor –

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát,

Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik, –

                            mennyből az angyal

 

New York, 1956.

2008. december 11., csütörtök

Ady Karácsonyi rege


 

Ady Endre: Karácsonyi rege

                                
I.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszu sorba
Indulnak el ifjak, vének,

Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből

Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
És a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomoru útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget                             ,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

2008. december 9., kedd

Tudod arra gondoltam,....



Tudod arra gondoltam,

mennyire fontos az embernek

a visszajelzés.

Nem,

nem az elismerésre gondolok.

Az más.

A visszasimogatásra.

Arra,

ha valaki meggyógyít

egy beteg madarat,

nem vár érte köszönömöt

se fizetséget,

de megsimogatja

a búcsúzkodó szeretetkör.

Aki szeret, azt szeretné adni,

amit maga is legtöbbre tart.

A madár a repülést.

Mit adhatna mást?

Aki szeret.

Azt, amit legszebbnek,

legjobbnak tart a világon.

Simogat,

akit boldoggá tesz,

ha szeretetből megsimogatják,

betakar,

aki arra vágyik,

egy szerető kéz betakarja.

Nem,

nem azért, hogy visszakapja,

az igazi szeretet

nem ismeri az üzletet.

Csak, mert aki szeret,

azt adja,

ami számára a legkedvesebb.

Ha tehetné, a szívét adná.

De,

mert nem teheti,

hát azt,

ami nagyon fontos.

Neki.

Aki adja, annak.

Szeretettel adni,

csak a legfontosabbat lehet.

A legmelegebb szót,

A legszebb mosolyt,

a legkülönlegesebb kavicsot.

A legkedvesebb mozdulatot,

a legforróbb fohászt.

Annak, akit szeretünk.

 

(.kaktusz)


 

2008. december 6., szombat

Paul Roth Mentsd meg a karácsonyt


           Paul Roth

         Mentsd meg a karácsonyt

Óh Jézusom, mentsd meg a karácsonyt.
Nekünk már nincs hozzá erőnk.
Mi vásárolunk és rohanunk,
kis csomagokat készítünk,
karácsonyfákat díszítünk,
és énekeljük: ,,csendes éj''

De a titok,
Isten Fiának titka,
hogy emberré lett értünk,
gyakran csak szirupos érzelgés, dekoráció.

Jézusom, a mi bűnünk is,
hogy ezt az ünnepet elborítják a reklámhegyek.
Mi tudjuk,
Kinek jár karácsony üdvözlet és kötelező ajándék,
mindenki tudja.
De meg akarunk szabadulni végre
a vásárlási és ajándékozási görcstől.
Szent ünnepet akarunk ülni,
amelyen nem az a mérték, ki mennyit ad.

Jézusom, segíts,
nehogy elsüllyesszük egészen,
mit jelent ez az ünnep,
segíts, hogy ne csak télapók legyünk.
Segíts, higgy az adventi hetekben
a lelkünkbe nézzünk.
Segíts, hogy az útra visszatérjünk,
s elinduljunk megint.
Csak így lesznek az ajándékok
jeleivé a szeretetnek -
mint megannyi tükre a Te Szeretetednek.

Óh Jézusom, mentsd meg a karácsonyt,
ments meg minket.
Ezért vállaltál embersorsot.


2008. december 4., csütörtök

Mit adhatnék Karácsonyra Neked




 

Mit adhatnék Karácsonyra Neked

 

            Amit adhatnék Neked nem lesz becsomagolva,

Nem lesz rajta szalag sem,

Nem a postás hozza, és nem kerül egy fillérbe sem.

A lista hosszú, de szívemből jön,

Ahogy kitárom előtted mit is adnék.

 

Örömöt, ami hálából fakad...

A bimbóból virággá hajtó rózsa fenségét,

Szabadságot, hogy nem ítélsz senkit,

Még saját magadat sem,

Békét, hogy te magad légy

Önnön legjobb barátja,

Bölcsességet, hogy megértsd hibáidat,

És megbocsásd mások ballépését.

Együttérzést, hogy magadhoz ölelhesd a világot,

Úgy ahogy van, és nem úgy, ahogy te

Újraalkotnád legszívesebben.

Erőt, hogy a sajnálkozást épp úgy elvezhesd,

Mint a feszültséget,

És gyengéden élhess a jelennek...

...hogy magad és mindenki mást

A szív szemével láthass,

Aminek csak a szeretet számít.

 

És végül azt kívánom, hogy az Úr feltárja előtted,

Hogy mindez az ajándék már benned él...

... és csak arra vár, hogy bontsd ki!


2008. december 3., szerda

Árvai Emil Hajléktalan karácsony


 

Árvai Emil

 Hajléktalan karácsony

 

Sötétedik, és nincs még szállás.

Erősebb, gyakrabb lesz a fájás.

Hiába no, ha több a vendég,

a gazdagoké az elsőbbség.

József már ideges; Mária nem,

sóhajtozik csak csöndesen.

Végül egy koldus ad tanácsot:

istállót mutat, benne jászolt.

Bölcsőnek jó lesz; mossák a jászlat:

titkon mégiscsak királyfit várnak...

 

...Csillagot gyújt aztán fölöttük az ég:

királyok királya, üdvözölve légy!



2008. november 30., vasárnap

Advent


Advent

Az első gyertyát gyújtsuk azokért, akik már nem lehetnek velünk.
A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért.
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól,
hogy maguk múltak el. Legyen övék az első gyertyaláng.
Azoké, akiknek lábnyomaiban újra kisarjadt a fű,
újra születtek a fák, és minden, ami élet.
Az édesanyákért, a jóságért, és gyermekeikért,
akik továbbra is őrzik a szeretet hatalmát.
Az emberi mulandóság felett érzett bánat idején
sem szabad megfeledkeznünk róluk.

A második gyertyaláng legyen a kitaszítottaké,
akik éheznek és fáznak, s igazán nagy szükségük van vigasztalásra.
A hazátlanokért, azokért, akik még nem találták meg a békességet,
mert nem adatott meg nékik sem a szabadság,
sem az irántuk érzett megbecsülés, sem a baráti ölelés,
sem a tisztelet, sem az otthon. Akiknek semmi nem adatott meg.
Lobogjon megsebzett lelkükért, házukért és hazájukért.
Óvja, segítse őket ez a második, értük gyújtott gyertya,
legyen az irántuk érzett tisztelet, együttérzés, segítő szándék bizonyítéka.
Legyünk irántuk legalább most, ezegyszer jóságosak,
hiszen az emberi méltóság minden embert megillet.

Lobogjon értük, a háborúkat, emberszenvedéseket elviseltekért,
a kitaszítottakért és a szegényekért, az ártatlanokért,
akiket bőrük színe, nyelvük, kultúrájuk,
vallásuk miatt üldöztek és üldöznek.

A harmadik gyertyaláng legyen a hősöké.
Gyújtsuk az igazakért, azokért, akik mindig szenvedtek
és szenvedni fognak, mert volt, van és lesz bennük annyi erő,
hogy szembeszálljanak zsarnokokkal, kufárokkal, emberárulókkal.
Ők tudták, tudják s tudni fogják,
hogy az emberiség megmaradásának záloga a béke.
Azokért, akik ártatlanul elestek, azokért,
akik meghaltak harcvonalakban, égen és földön, tengeren és tenger alatt.
A pionírokért, akik hegycsúcsokat, őserdőket,
sivatagokat jártak és járnak be az ember boldogulása érdekében.
Azokért, akik a Makro- és a Mikrokozmosz titkait kutatva szolgálták,
szolgálják, s szolgálni fogják az emberi élet értelmét.
Azokért, akiket máglyára vittek,
mert igazat szóltak a világ emberléptékben megismerhető titkairól.
A hősökért, akik a holdra érkezve és szállva
rácsodálkoztak a Föld nevű kék bolygóra, s hűséggel visszatértek hozzá.
Akik életüket kockáztatva kutatták a csodát,
amit mi emberek nemes egyszerűséggel így hívunk: Élet.
A harmadik gyertyaláng értük lobogjon. A hősökért.
Az orvosért, aki kezét, hűségét adta, amikor reánk tört a fájdalom,
a keserűség, és úgy hittük, hogy vége, nincs tovább.
Aki újra életet adott az életnek, s az elmúlás tragédiáját értve
és megértve megkönnyezte a megváltoztathatatlant.
Ő értük gyújtsuk a harmadik gyertyát.
A lelkészért, aki elesettségünkben is velünk volt, hitet adott,
vigaszt és szeretetet, ha nagyon fájt már az emberi élet.
A bátrakért, akik barikádokon estek el
az ember boldogulása érdekében folytatott küzdelem során.

A negyedik gyertyát egymásért gyújtsuk.
Érted és értem. Igazán megérdemeljük azt,
hogy főt hajtsunk egymás előtt,
hiszen a jézusi szeretet erre figyelmeztet mindannyiunkat.
Arra, hogy legyen szent minden ember számára
a mindenség ajándéka: az emberélet.
Lobbanjon egymásért, s lobogjon a negyedik gyertya
az Istengyermek-próféta megszületésének pillanatáig.
Érted, ki több voltál egy szerelemnél, aki hűséggel vigyáztál,
aki ha kellett, hát könnyet ejtettél értem.
Érted, aki miattam, s nem ellenem haragszol.
Érted, aki felneveltél, óvtál és szeretettel adtad kezembe az emberi életet.
Érted, aki a barátom vagy és felsegítesz a porból, mielőtt porrá válnék.
Érted, aki megtisztelsz bólintásoddal s figyelmeddel,
ha illendően szólok hozzád a körülöttünk zajló történésekről.
Érted, akivel együtt játszottam a szerepet életem színpadán.


(Ismeretlen szerzőtől)

2008. november 29., szombat

Áldott István Kérdések a nőhöz, akinek a legtöbb verset írták

Mikor fáj a lét,

És nincs már tét,

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Mikor ébredne tested,

De álomba húz veszted,

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Régen azt súgta, szeret,

Most gyűlöl és megvet.

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Hová tűntek azok a szavak,

Melyek kézzel bontottak falat?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Hová lett a világ dicsősége,

A szerelem értéke?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Téged gyötör-e azon álom,

Hol van szerelmes párom?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Neked fáj-e a tudat,

Más oldalán mutat?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Érzed-e, hogy bánt,

Mégis a legszentebb pánt,

Fáradt szíveden.

 

Nagyon hiányzol, Te.

2008. november 28., péntek

Szabó Lőrinc Beszélgetés egy gyufaszállal


 

 

Szabó Lőrinc Beszélgetés egy gyufaszállal

 

 

Szólj, kis gyufa, melyik a jobb,

mondd, tűz lelke, melyik a rosszabb?

 

Titkos szikrának lenni, mint a mag,

melyben vágyak s remények alszanak,

őrizni hited és tiszta erőd,

álmodni az emléktelen jövőt,

lehetőségképp, csak mint képzelet,

ragyogni a sötét világ felett,

hogy kincs maradhass, örök szüziség,

bár folyton félsz, hogy egy perc félredob

és ki se gyúltál, máris eltaposnak?

 

Szólj, kis gyufa, ez volna jobb,

felelj, tűz lelke, ez a rosszabb?

 

Vagy a másik? az tetszik? az riaszt?

Nyárrá kelteni az alvó tavaszt,

nem maradni titoknak, mint a mag,

vállalni, bármit hoz a pillanat,

ragyogni, mint egy kigyulladt virág,

akarni, hogy rád nézzen a világ,

tékozolni, mint a Nap odafent,

hinni az emlékteremtő jelent,

bár jövőd nincs, a perc már félredob

s egész biztos, hogy rögtön eltaposnak?

 

Válassz, lélek, melyik a jobb,

válaszolj, sors, melyik a rosszabb?!

 

2008. november 26., szerda

Csorba Győző: Ünnep előtt

 

Csak lassan múljék sok időm legyen

fölkészülni : maga a készülődés

az is jó s készen lenni jó ugyancsak

Évente több a vendég messziről

s közelről egyaránt illik tanulnom

hogy valóban tisztességgel fogadjam

a társaságot

Nem csekély dolog

hogy gyermekcsapatoktól vénekig

annyian érkeznek nem is tudom

élők-e még mind mert mind élni látszik

s mind jókedvű és jóakaratú

az ünnep örömétől csillogó

Csak lassan múljék hisz jobb is talán

a várás mind a beteljesülés

Advent...Ó mennyi holmimat kinőttem

s ledobtam...ezt még nem sőt még nem is

kényelmetlen...Érzelgősség?Öregkor?

Fehér a kert áldom fehér a város

áldom s elindúlok titokzatos ösvényeken

(kint? bent? milyen irányban?)

jutok melegbe fenyőszagba gyertya-

fénybe s remélt ajándékokhoz is

Fehér a kert a város is fehér

s elindulnak szintén felém seregben

lábak és tárgyak advent nem tudok

semmit de mindent könnyen elhiszek

kell a meglepetés kell kell az ünnep.


2008. november 20., csütörtök

Darvas Ferenc.Könnyűbb álmot igér.




Darvas Ferenc


Könnyűbb álmot igér.

 

Igen a vers könnyűbb álmot ígér

talán egy szép gyermekkort idéz

talán szerelmes időket hoz fel

talán ünnepek hangulatára figyelsz

talán egyszerűen a vers maga kell

talán a bánatot sikerül felejtened

talán a fenséges hangzatok miatt

talán emlékek ködébe elvivő vigasz

talán gyász miatt kell maga a vers

talán s mert egy rossz napot felejtsz

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

mely elvisz magosba és égig elérsz

mely bút, bajt napodból kisöpör

mely lezár, befejez sok gyatra pört

mely bajban mint különös gyógyír

mely ringató és kellemes jóhír

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

nem számít ki gazdag, ki szegény

nem számít milyen fekhely az ágy

nem számít viskód-e vagy palotád

nem számít a szoba, milyen a hely

nem számít ki mit hord, mit visel

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

talán újra szép gyermekkort idéz

talán szerelmes nyarakat hoz fel

talán ünnepi hangulatra ügyelsz

talán csak pusztán a vers maga kell

talán sikerül a bánatot elejtened

talán a különös hangzások miatt

talán lelkeden béke lesz és vigasz

talán lázban segít maga a vers

talán így egy rossz napot felejtsz

álmod úgy jön el, mint szép tündér

mert a vers nyugodt álmot ígér.

 

2008. november 16., vasárnap

Ady Endre: Karácsony

                                                      

Ady Endre: Karácsony

 

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

 

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

 

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,



2008. november 14., péntek

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom


Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Babits Mihály Esti kérdés



Babits Mihály Esti kérdés

 

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?