Őri István
Bíztató
A reményt feladni soha nem szabad
ha csonton már csak száraz bőr maradt,
akkor is van még valami más,
ami sokkal fontosabb: a folytatás,
hol minden remény valóra válik,
hol nem lesz fontos, mit mond a másik
és a többi földi cél.
A reményt feladni a földön sem szabad
imádkozz, dolgozz
s meglásd, élted mily szépen halad
fogadd el, mit Isten ad neked
hidd, hogy gyermeke vagy
s Ő atyaként szeret!
Őri István: Félelem
Egyszer csak elkezdett fázni a Nyár
sapkát vett gyorsan, sálat tett a nyakába
nagykabátba bújt és meleg csizmába
majd kutatva körül nézett:
"Mi történt?
ki jött, ki hozott hideget
sötét didergést, pengő jeget?"
a Nyár nem látott senkit
mégis fázott
szorosabbra húzta magán a kabátot
pedig a levegő illatos volt
virágok nyíltak mindenütt
a fák lombjain átsütött
a meleg nyári nap...
s akkor észrevette
hogy csend van körös-körül
mozdulatlanság
a szél nem énekel
a patak vize megdermedt
két csobbanás között
a tücskök és a madarak
elmentek messzire...
a Nyár kétségbeesve körülnézett
kereste a hangot
a mozgást
a dalt
az Életet
körbefutott a világban
bejárt eget s földet
mindenkit megkérdezett
akivel útközben találkozott:
"Mi történt?
Miért mozdulatlan minden?
Miért fázom?"
A kérdezettek
csak a vállukat vonogatták
s még szorosabbra húzták
magukon a bundát
mert ők is fáztak
s a Nyár csak ment
hét világon át
majd lassan elfáradt
útközben elhagyta a remény
a világ végén
egy zöldellő réten leült
beburkolta magát a kabátjába
és elaludt...
a fákról lassanként
elkezdtek hullni
az első megsárgult levelek...
