Szécsi Magda Bogaras Álom
A világegyetem lelkifurdalásitól görcsös ragacsos,
Álomrügyeket ringató hajszálgyökereiről
Figyelem, gyakran görcsbemeredő
Vezeklésemet, s vágyamat a tökéletességre.
Irigy, gonosz gondolataimat, otthagytam a vakító fehérre pusztított
Tehénkoponyák mélyén, az üres,
Lélegzetszínű csigaházakban, s hazugságaimat
Örökre ötujjú, sárga levelekbe
És titok néma fák odvába kiáltottam.
Azóta álmodtam szépet is…
Igen.
Jól emlékszem.
Különös papírfoszlányt küldött
A szél, ama lelket és testet próbáló
Éjszakán, amin ez állt:
„Gyakran voltam Úton, veszedelemben tengeren,
Veszedelemben hamis próféták között,
Fáradságban, és nyomorúságban, gyakori
Virrasztásban, éhségben, szomjúságban,
Gyakori böjtölésben, hidegben és Mezítelenségben…”
E papírfoszlány volt menedékem, éji
Vackom azon a csillagmutogatós, lárvafagyasztó
Éjszakán, amikor embernek álmodtam magam.
Álmomban sírtam, szenvedtem.
Gyönyörű volt…
De jött a reggel s akkor már tudtam, hogy aki
Bennem ott mélyen, a világegyetem lelkifurdalásaitól
Ragacsos hajszálgyökereiről figyeli önnön vezeklését
Ebben a kitinpáncélos létben, akinek olthatatlan
Vágya támadt a tökéletesség
Elnyerésére, nem ember, csak én vagyok…- sóhajtott fel a fényes hátú
Szarvasbogár, és elbújt meghalni az
Őszi avar, rozsdapettyes levele alá…
