Dsida Jenő: Öregek leszünk
Jószay Magdolna
Adj hálát
Ne hullajts több könnyet.
Tégy különbséget
a kellemetlenség
és az igazi baj
között - s adj hálát...
és ne téveszd össze
a bántó bosszúságot
a mázsás - súlyos gonddal
viseld el - s adj hálát...
és ne hasonlítgasd
a rosszízű keserűséget
az emésztő fájdalomhoz,
nyelj nagyot - s adj hálát...
Adj hálát, nyújtsd kezedet,
nézd, várnak rád...
célok, fény, emberek,
s ne hullajts több könnyet.
.
Kaktusz
Mélyre látó tükör
Gárdonyi Géza
A bor legendája
Szólt az Isten: „Kedves fiam, Nóé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: „No megöregedtem,
De ilyen jó bogyót még nem ettem.”
Szólt az Isten: „Kedves fiam Nóé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: „Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!”
Szólt az Isten: „Kedves fiam Nóé:
Hát az óbor, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Nóé: „Iszom reggel óta;
Gyere pajtás, van még a hordóba!”
Szuhanics Albert
Nem barát a haver
Nem barát a haver,
ha a sors keze ver.
Átpártol ő oda,
hol trónol Fortuna.
Amíg nyertes kockád,
ragaszkodik hozzád.
Ám ha bajok jönnek,
nem ejt érted könnyet!
Nem barát a haver,
hátad mögé hever.
Figyeld csak meg őtet,
hogy bámulja nődet!
Nem barát a haver,
ő neked csak teher.
Segítségre szorulsz?
Nélküle boldogulsz…!
Mikor elfogy pénzed,
ezt mondja majd néked:
- Nem adhatok, komám!
Mért nézel rám bután?
Jobb ha most belátod,
keress egy barátot!
Aki majd meghallgat,
segít néha rajtad!
Nem hízeleg neked,
helyre teszi eszed!
De hozzád őszinte,
s nincs neki kőszíve!
Nem barát a haver,
neked ejtened kell,
Összes haverodat,
s tartsd meg barátodat!
Debrecen, 2009. 06. 20.
Szuhanics Albert
Ne keresd a kincset
Ne keresd a kincset mélyben
a föld alatt nem leled.
Az ég felé nyújtózkodnál?
Nézd, sírnak a fellegek!
Tenger mélyére merülhetsz,
találhatsz ott gyöngyöket.
De van annál nagyobb kincs is,
víz alatt te nem leled.
Hegyek csúcsán mi megcsillan
napnak fénye jégcsapon.
Csillagok közt nem találod
s távoli bolygón, napon.
Ne keresd a kincset, itt van
a bensőnkben létezik.
A mi szívünk hogyha tiszta,
igaz lelkek meglelik.
Ott ragyog a szemeinkben,
az emberség, s szeretet.
Őrizzétek ezt a kincset,
s az Isten van veletek!
Debrecen, 2009. 07. 04.
Daddyboy
Álmodj, Gyermekem!
Elpihent a fáradt szellő – rád köszönt az est,
Itt ülök az ágyad szélén, megfogom kezed.
Arra kérsz, hogy énekeljek, s mondjak egy mesét:
Hol élnek az óriások és a kis törpék?
Oly jó volna köztük élni, gyermekem, veled,
Aludj csendben, téged nézlek, hunyd le két szemed!
Álmodj majd egy szép világról – hol a szél mesél,
Reggel majd, ha újra ébredsz, rád köszönt, ne félj!
Álmodj, gyermekem, szép jó éjszakát,
Indulj hát az álmok tengerén!
Kint a fák alatt, hol elpihen a szél
A holdsugár is csendesen mesél.
Álmodj, gyermekem, én itt vagyok veled,
S ha néha majd megrezdül kis kezed,
Átölellek én, s álmodom veled,
Itt vagyok, egy biztos pont – neked.
Mosoly van e kedves arcon, jó ez így nekem,
Tündérekről álmodsz most, ó drága gyermekem.
Átölelsz egy játék mackót, suttogod nevem,
Elkísérlek álmaidban, drága kis szívem.
Drága gyermekem, álmodj csendesen!
Reggel majd, ha rád köszönt a fény,
Álmod elkísér – és az esti szél
Halkan suttog, szép mesét mesél.
Halvány már a lámpa fénye – én is fáradok,
Gyermekemmel álmodok, mint fent a csillagok,
Oly jó veled, kicsi szívem, oly jó tudni azt,
Hogy boldog vagy, s nincs szebb annál, mit nékem adsz.
Álmodj, gyermekem, álmodj szépeket,
Itt vagyok és fogom két kezed – a két kezed.
Nem kell mondanod, mégis jól tudom,
Én vagyok, ki kellek most neked!
Ez a sors, ezt más is tudja, mégis kérdezem,
Mi lesz majd, ha egyszer felnősz, s nem leszel velem?
Merre visz az út – az élet? Gondolsz majd reám?
Álmodj most – csak álmodj szépen, drága kis babám!
Szuhanics Albert
Nekem nem maradt más...
Nekem nem maradt más
csak a néma esték.
Mély csöndben verdeső,
fáradt éji lepkék.
Petróleum lámpám
fényében bóklásznak,
porzanak, villognak
színes lepke-szárnyak.
Fülledt éjszakákon
összebújtunk árván,
két bolond szerelmes
vén eperfa árnyán.
Porlepte emlékek
most csendben csevegnek
mondják, a bús szívek
szeretnek, szeretnek...
Ha újra itt lennél,
megfognám a kezed,
csendesen figyelném
hogyan csillog szemed.
Szólana is hozzád
csöndnek fájó hangja,
azt súgná füledbe,
jaj, ne hagyj magamra!
Debrecen, 2009. 06. 09.
Komáromi János
Életút
volt bánat
volt élet
valami felfénylett
volt hited
volt remény
simogató költemény
megtorpantál néha
kétségbe esve
körbe néztél
útmutatást keresve
egyedül voltál akkor is
ha melletted álltak
talán nem is kerestek
csak azért nem találtak
most is rejtőzöl
csak én látlak igazán
hallom, ahogy suttogod:
… soha már…
még egy érintés kell
még egy ölelés talán
életed múlik el
egy hamvadó érzés parazsán
tudod
egy pillanat az egész
tudod
nincs könnyű és nehéz
tudod
ami lángra kap elég
tudod
halál jár az életért
de csak tűzben élni érdemes
csak izzani egyre
nem várni semmi szánalmas
ostoba kegyre
csak büszkén
felemelt fejjel
nem kell hírnév
pénz vagy rendjel
mit ér hogy ember vagy?
mit ér hogy élsz?
ha nem adtál mindent oda
ha még most is félsz
bátran légy áldozat
önmagadé talán
hiszen aki keres
változásra talál
bátran nézz magadba
égj semmivé ha kell
az új élethez
új fájdalom vezet el
Reményik Sándor
Vissza
Én nem tudom: hova.
Én nem tudom: mire.
Én nem tudom, hogy ki után.
Csak vágyom, vágyom - -
Talán egykor élt életem,
Talán sosem élt életem után.
Vágyom, vágyom -
És nem tudom, e vágy
Előre néz, vagy vissza:
A reménység, vagy az emlékezet
Felbuzgó talajvizét issza.
Vágyom, vágyom - -
Én azt hiszem, hogy vissza.
Így vágyhatik a kinyílt és csalódott
Virág bimbókorába -
Így vágyhatik a meglett és megrendült
Férfi gyermekkorába -
Így a kipattant rügy a fába vissza -
Így a fa gyökerébe -
Így nemzet a talán valaha volt,
Talán sosem volt ősi dicsőségbe -
Így vissza, vissza
Egyetlenegy nagy fehér békességbe
Az össze-vissza tarka sokaság -
Istenbe vissza,
Vissza, vissza
A teremtett és megromlott világ.
" Bizony mondom néktek emberek,
nincs elég szeretet bennetek.
Ha van is csak úgy félig az,
nem melegít inkább fénylik az.
Bizony mondom néktek halljátok,
botorok csak egymást marjátok.
Holott szívetekből vér csepeg
és ezer sebbel ég a lelketek.
Bizony mondom néktek nézzétek,
csak úgy tesztek mintha élnétek.
Holott gyilkos hajszába,
kergetítek egymást halálba.
Bizony mondom néktek lássátok,
önsírotok egyre ássátok.
S önkezetek gyúrja a rögöt,
mely vádlóan majd rátok dübörög.
A nagy halált félve félitek,
kis éltetek mégsem élitek.
Nincs bennetek bizony emberek,
bölcsesség se, nem hogy Szeretet! "
Anonym
Őri István
Bíztató
A reményt feladni soha nem szabad
ha csonton már csak száraz bőr maradt,
akkor is van még valami más,
ami sokkal fontosabb: a folytatás,
hol minden remény valóra válik,
hol nem lesz fontos, mit mond a másik
és a többi földi cél.
A reményt feladni a földön sem szabad
imádkozz, dolgozz
s meglásd, élted mily szépen halad
fogadd el, mit Isten ad neked
hidd, hogy gyermeke vagy
s Ő atyaként szeret!
William Blake
A mások bánata
Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedőt,
Hogy ne vigasztaljam őt?
Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?
Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.
S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sujtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:
Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcső felett
Nem sír gyermek-könnyeket?
S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.
Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.
S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.
Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.
(Tótfalusi István fordítása)
Varga Margit
Béke a lélekkel...
A lelki béke szilárd nyugalom,
de nem kérést elutasító unalom;
fegyelem, mely enged, s elfogad,
sosem fél, nem remél, csak ad.
A lelki béke tevékeny erő,
nem eltipró, hanem felemelő;
táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,
maga alá gyűri a szenvedélyt.
A lelki béke, féltő hatalom,
nem másokat lebíró akarom;
szelíd, finom, végtelenül kegyes,
meghajolva előtte, legyőzheted.
A lelki béke feltörő tudás,
befogadás, semmit nem tagadás;
mélység és magasság között feszül,
általa minden összhangba kerül.
A lelki béke értő szeretet,
hatása békíti ki az ellentéteket;
pont, mely körül belső világod forog,
melyet elérve önvalód láthatod
