Szuhanics Albert Nem barát a haver

Szuhanics Albert

Nem barát a haver

Nem barát a haver,
ha a sors keze ver.
Átpártol ő oda,
hol trónol Fortuna.

Amíg nyertes kockád,
ragaszkodik hozzád.
Ám ha bajok jönnek,
nem ejt érted könnyet!

Nem barát a haver,
hátad mögé hever.
Figyeld csak meg őtet,
hogy bámulja nődet!

Nem barát a haver,
ő neked csak teher.
Segítségre szorulsz?
Nélküle boldogulsz…!

Mikor elfogy pénzed,
ezt mondja majd néked:
- Nem adhatok, komám!
Mért nézel rám bután?

Jobb ha most belátod,
keress egy barátot!
Aki majd meghallgat,
segít néha rajtad!

Nem hízeleg neked,
helyre teszi eszed!
De hozzád őszinte,
s nincs neki kőszíve!

Nem barát a haver,
neked ejtened kell,
Összes haverodat,

s tartsd meg barátodat!

Debrecen, 2009. 06. 20.

Szuhanics Albert Ne keresd a kincset

 

Szuhanics Albert

Ne keresd a kincset

 

Ne keresd a kincset mélyben
a föld alatt nem leled.
Az ég felé nyújtózkodnál?
Nézd, sírnak a fellegek!

 

Tenger mélyére merülhetsz,
találhatsz ott gyöngyöket.
De van annál nagyobb kincs is,
víz alatt te nem leled.

 

Hegyek csúcsán mi megcsillan
napnak fénye jégcsapon.
Csillagok közt nem találod
s távoli bolygón, napon.

 

Ne keresd a kincset, itt van
a bensőnkben létezik.
A mi szívünk hogyha tiszta,
igaz lelkek meglelik.

 

Ott ragyog a szemeinkben,
az emberség, s szeretet.
Őrizzétek ezt a kincset,
s az Isten van veletek!

 

Debrecen, 2009. 07. 04.

Szuhanics Albert Nekem nem maradt más...

 

Szuhanics Albert

 

Nekem nem maradt más...

 

Nekem nem maradt más
csak a néma esték.
Mély csöndben verdeső,
fáradt éji lepkék.

 

Petróleum lámpám
fényében bóklásznak,
porzanak, villognak
színes lepke-szárnyak.

 

Fülledt éjszakákon
összebújtunk árván,
két bolond szerelmes
vén eperfa árnyán.

 

Porlepte emlékek
most csendben csevegnek
mondják, a bús szívek
szeretnek, szeretnek...

 

Ha újra itt lennél,
megfognám a kezed,
csendesen figyelném
hogyan csillog szemed.

 

Szólana is hozzád
csöndnek fájó hangja,
azt súgná füledbe,
jaj, ne hagyj magamra!

 

Debrecen, 2009. 06. 09.

Szuhanics Albert Száz éves nő

Szuhanics Albert

Száz éves nő

 

Fáradtan ül a karosszékben,

vállán az évek súlya ül.

Vénség kikezdte, ráncos a bőre,

de ifjú mélyen, legbelül.

 

Száz éves nő van előtted,

egykoron szép volt, nagyon szép.

Óh, múló idő! Mondd hol van már az?

mennyire rég volt, jaj, de rég!

 

Ő is volt gyermek, ártatlan kislány,

réteken lepkét kergetett.

Álmai szálltak a lepke-szárnyán,

mára mindennek vége lett...

 

Száz éves nő, hajára dér szállt,

majd fehér lett az, mint a hó.

Egykor virágzó tavasz várt őrá,

ma már csak ébren álmodó...

 

Sok-sok emléke megszépült végre,

eszébe jut száz szerelmes év.

Mosolyra derül a szája széle,

legbelül érzi, ifjú ő még...

 

Száz éves nő, bölcs hisz az élet

megtanította, küzdeni szép...

Elégedetten kulcsolja össze

megfáradt, ráncos, áldott kezét.