2008. november 30., vasárnap

Advent


Advent

Az első gyertyát gyújtsuk azokért, akik már nem lehetnek velünk.
A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért.
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól,
hogy maguk múltak el. Legyen övék az első gyertyaláng.
Azoké, akiknek lábnyomaiban újra kisarjadt a fű,
újra születtek a fák, és minden, ami élet.
Az édesanyákért, a jóságért, és gyermekeikért,
akik továbbra is őrzik a szeretet hatalmát.
Az emberi mulandóság felett érzett bánat idején
sem szabad megfeledkeznünk róluk.

A második gyertyaláng legyen a kitaszítottaké,
akik éheznek és fáznak, s igazán nagy szükségük van vigasztalásra.
A hazátlanokért, azokért, akik még nem találták meg a békességet,
mert nem adatott meg nékik sem a szabadság,
sem az irántuk érzett megbecsülés, sem a baráti ölelés,
sem a tisztelet, sem az otthon. Akiknek semmi nem adatott meg.
Lobogjon megsebzett lelkükért, házukért és hazájukért.
Óvja, segítse őket ez a második, értük gyújtott gyertya,
legyen az irántuk érzett tisztelet, együttérzés, segítő szándék bizonyítéka.
Legyünk irántuk legalább most, ezegyszer jóságosak,
hiszen az emberi méltóság minden embert megillet.

Lobogjon értük, a háborúkat, emberszenvedéseket elviseltekért,
a kitaszítottakért és a szegényekért, az ártatlanokért,
akiket bőrük színe, nyelvük, kultúrájuk,
vallásuk miatt üldöztek és üldöznek.

A harmadik gyertyaláng legyen a hősöké.
Gyújtsuk az igazakért, azokért, akik mindig szenvedtek
és szenvedni fognak, mert volt, van és lesz bennük annyi erő,
hogy szembeszálljanak zsarnokokkal, kufárokkal, emberárulókkal.
Ők tudták, tudják s tudni fogják,
hogy az emberiség megmaradásának záloga a béke.
Azokért, akik ártatlanul elestek, azokért,
akik meghaltak harcvonalakban, égen és földön, tengeren és tenger alatt.
A pionírokért, akik hegycsúcsokat, őserdőket,
sivatagokat jártak és járnak be az ember boldogulása érdekében.
Azokért, akik a Makro- és a Mikrokozmosz titkait kutatva szolgálták,
szolgálják, s szolgálni fogják az emberi élet értelmét.
Azokért, akiket máglyára vittek,
mert igazat szóltak a világ emberléptékben megismerhető titkairól.
A hősökért, akik a holdra érkezve és szállva
rácsodálkoztak a Föld nevű kék bolygóra, s hűséggel visszatértek hozzá.
Akik életüket kockáztatva kutatták a csodát,
amit mi emberek nemes egyszerűséggel így hívunk: Élet.
A harmadik gyertyaláng értük lobogjon. A hősökért.
Az orvosért, aki kezét, hűségét adta, amikor reánk tört a fájdalom,
a keserűség, és úgy hittük, hogy vége, nincs tovább.
Aki újra életet adott az életnek, s az elmúlás tragédiáját értve
és megértve megkönnyezte a megváltoztathatatlant.
Ő értük gyújtsuk a harmadik gyertyát.
A lelkészért, aki elesettségünkben is velünk volt, hitet adott,
vigaszt és szeretetet, ha nagyon fájt már az emberi élet.
A bátrakért, akik barikádokon estek el
az ember boldogulása érdekében folytatott küzdelem során.

A negyedik gyertyát egymásért gyújtsuk.
Érted és értem. Igazán megérdemeljük azt,
hogy főt hajtsunk egymás előtt,
hiszen a jézusi szeretet erre figyelmeztet mindannyiunkat.
Arra, hogy legyen szent minden ember számára
a mindenség ajándéka: az emberélet.
Lobbanjon egymásért, s lobogjon a negyedik gyertya
az Istengyermek-próféta megszületésének pillanatáig.
Érted, ki több voltál egy szerelemnél, aki hűséggel vigyáztál,
aki ha kellett, hát könnyet ejtettél értem.
Érted, aki miattam, s nem ellenem haragszol.
Érted, aki felneveltél, óvtál és szeretettel adtad kezembe az emberi életet.
Érted, aki a barátom vagy és felsegítesz a porból, mielőtt porrá válnék.
Érted, aki megtisztelsz bólintásoddal s figyelmeddel,
ha illendően szólok hozzád a körülöttünk zajló történésekről.
Érted, akivel együtt játszottam a szerepet életem színpadán.


(Ismeretlen szerzőtől)

2008. november 29., szombat

Áldott István Kérdések a nőhöz, akinek a legtöbb verset írták

Mikor fáj a lét,

És nincs már tét,

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Mikor ébredne tested,

De álomba húz veszted,

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Régen azt súgta, szeret,

Most gyűlöl és megvet.

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Hová tűntek azok a szavak,

Melyek kézzel bontottak falat?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Hová lett a világ dicsősége,

A szerelem értéke?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Téged gyötör-e azon álom,

Hol van szerelmes párom?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Neked fáj-e a tudat,

Más oldalán mutat?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Érzed-e, hogy bánt,

Mégis a legszentebb pánt,

Fáradt szíveden.

 

Nagyon hiányzol, Te.

2008. november 28., péntek

Szabó Lőrinc Beszélgetés egy gyufaszállal


 

 

Szabó Lőrinc Beszélgetés egy gyufaszállal

 

 

Szólj, kis gyufa, melyik a jobb,

mondd, tűz lelke, melyik a rosszabb?

 

Titkos szikrának lenni, mint a mag,

melyben vágyak s remények alszanak,

őrizni hited és tiszta erőd,

álmodni az emléktelen jövőt,

lehetőségképp, csak mint képzelet,

ragyogni a sötét világ felett,

hogy kincs maradhass, örök szüziség,

bár folyton félsz, hogy egy perc félredob

és ki se gyúltál, máris eltaposnak?

 

Szólj, kis gyufa, ez volna jobb,

felelj, tűz lelke, ez a rosszabb?

 

Vagy a másik? az tetszik? az riaszt?

Nyárrá kelteni az alvó tavaszt,

nem maradni titoknak, mint a mag,

vállalni, bármit hoz a pillanat,

ragyogni, mint egy kigyulladt virág,

akarni, hogy rád nézzen a világ,

tékozolni, mint a Nap odafent,

hinni az emlékteremtő jelent,

bár jövőd nincs, a perc már félredob

s egész biztos, hogy rögtön eltaposnak?

 

Válassz, lélek, melyik a jobb,

válaszolj, sors, melyik a rosszabb?!

 

2008. november 26., szerda

Csorba Győző: Ünnep előtt

 

Csak lassan múljék sok időm legyen

fölkészülni : maga a készülődés

az is jó s készen lenni jó ugyancsak

Évente több a vendég messziről

s közelről egyaránt illik tanulnom

hogy valóban tisztességgel fogadjam

a társaságot

Nem csekély dolog

hogy gyermekcsapatoktól vénekig

annyian érkeznek nem is tudom

élők-e még mind mert mind élni látszik

s mind jókedvű és jóakaratú

az ünnep örömétől csillogó

Csak lassan múljék hisz jobb is talán

a várás mind a beteljesülés

Advent...Ó mennyi holmimat kinőttem

s ledobtam...ezt még nem sőt még nem is

kényelmetlen...Érzelgősség?Öregkor?

Fehér a kert áldom fehér a város

áldom s elindúlok titokzatos ösvényeken

(kint? bent? milyen irányban?)

jutok melegbe fenyőszagba gyertya-

fénybe s remélt ajándékokhoz is

Fehér a kert a város is fehér

s elindulnak szintén felém seregben

lábak és tárgyak advent nem tudok

semmit de mindent könnyen elhiszek

kell a meglepetés kell kell az ünnep.


2008. november 20., csütörtök

Darvas Ferenc.Könnyűbb álmot igér.




Darvas Ferenc


Könnyűbb álmot igér.

 

Igen a vers könnyűbb álmot ígér

talán egy szép gyermekkort idéz

talán szerelmes időket hoz fel

talán ünnepek hangulatára figyelsz

talán egyszerűen a vers maga kell

talán a bánatot sikerül felejtened

talán a fenséges hangzatok miatt

talán emlékek ködébe elvivő vigasz

talán gyász miatt kell maga a vers

talán s mert egy rossz napot felejtsz

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

mely elvisz magosba és égig elérsz

mely bút, bajt napodból kisöpör

mely lezár, befejez sok gyatra pört

mely bajban mint különös gyógyír

mely ringató és kellemes jóhír

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

nem számít ki gazdag, ki szegény

nem számít milyen fekhely az ágy

nem számít viskód-e vagy palotád

nem számít a szoba, milyen a hely

nem számít ki mit hord, mit visel

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

talán újra szép gyermekkort idéz

talán szerelmes nyarakat hoz fel

talán ünnepi hangulatra ügyelsz

talán csak pusztán a vers maga kell

talán sikerül a bánatot elejtened

talán a különös hangzások miatt

talán lelkeden béke lesz és vigasz

talán lázban segít maga a vers

talán így egy rossz napot felejtsz

álmod úgy jön el, mint szép tündér

mert a vers nyugodt álmot ígér.

 

2008. november 16., vasárnap

Ady Endre: Karácsony

                                                      

Ady Endre: Karácsony

 

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

 

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

 

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,



2008. november 14., péntek

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom


Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Babits Mihály Esti kérdés



Babits Mihály Esti kérdés

 

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

 

2008. november 13., csütörtök

Tatiosz Ezer és egy

 

Tatiosz

 

Ezer és egy



Ezer haszontalan mondatnál többet ér egyetlen szó -- mert az önmérséklet nyugalmat ad.

Ezer hiábavaló oldalnál többet ér egyetlen sor -- mert a bölcsesség nyugalmat ad.

Ezer hosszú versnél többet ér egyetlen dal -- mert a szépség nyugalmat ad.

Ezer cikázó gondolatnál többet ér egyetlen szép gondolat -- mert a lelki béke nyugalmat ad.

Ezer dicső harcosnál többet ér az az egy, amelyik képes legyőzni önmagát -- mert az önuralom nyugalmat ad.

Ezer láthatatlan bűnben leélt évnél többet ér egyetlen erényes nap -- mert a tisztesség nyugalmat ad.

Ezer tudatlanságban telt földi évnél többet ér egyetlen világos pillanat -- mert a felismerés nyugalmat ad.

Ezer hűvös jó tanácsnál többet ér egyetlen segítő kéz -- mert a jó szándék nyugalmat ad.

Ezer pazar adománynál és drágakincsnél többet ér egyetlen jó szó -- mert a barátság nyugalmat ad.

Ezer felesleges vallomásnál többet ér egyetlen igaz mosoly -- mert a szeretet nyugalmat ad.

 

2008. november 9., vasárnap

Seneca idézetek


“De ha azt tartod barátodnak, akiben nem bízol meg ugyanannyira, mint magadban, súlyosan tévedsz, és nem ismered eléggé az igazi barátság jelentőségét. Mindent együtt tisztázz barátoddal, de elsősorban vele légy tisztában. A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni.”

“Hát van olyan idő, amikor nem kell tanulnunk? - kérdezed. S én azt válaszolom: nincs. De amint tanulni minden korban tiszteletre méltó, úgy kioktatást kapni már nem mindegyikben az. Szégyellni való, ha az öreg ember az ábécével vesződik: a fiatalnak tudást kell szereznie, az öregnek pedig alkalmaznia kell ezt a tudást. A szerzés sosem elegendő az élethez, tudnod kell bánni azzal, amit megszereztél: igazából csak az a tiéd, amivel másoknak is a hasznára vagy.”

"Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalamasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg."

Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni,
és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket.
Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák,
s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit,
minden titkot lelkükbe zárnának.
Egyiket sem szabad tenni.
Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

„Szeresd az embereket, és bocsáss meg nekik, amikor csak teheted -
- mert megbocsátani nagy dolog, ha nem a legnagyobb.
A megbocsátás háromszorosan is jó:
egyszer annak, akinek megbocsátottál, aztán magadnak -
- hiszen az emberség legnagyobb példáját adtad ezzel -
-, végezetül nemes emberi cselekedeted,

amellyel két embert egymáshoz szelídítettél,

átformálja kettőtök kapcsolatát, majd az egész életed.”

2008. november 7., péntek

Váci Miihály Százezer út

Váci Mihály  Százezer út 
 

Én mindig másként gondolom,
amit elém kínál a lét.
Ha rádnézek is - álmodom
egy velünk történő mesét.
Ha azt mondanám: - Jó, igen.
Ne vedd komolyan, el ne hidd:
- másodpercenként a szívem
igent biccent és nemet int.

Mert én magam is szüntelen
más vagyok, mint aki vagyok,
- sem az, akinek képzelem
sem az, ami én akarok
maradni, lenni: egyre más,
és mire elfognám, megint
új arc, szédület, kusza láz,
arcom rám soha nem tekint.
Bármely tükörben nézzem is:
- Megvagy! Idenézz! - sír, nevet,
de már is más, ahogy a víz
ragyogtat minden új eget.

Míg alszom tán ébren vagyok,
s ébren meg mélyen álmodom.
Hiszed - ölelsz, mint hű rabod,
s szíved tán épp elárulom,
és ha ellened vétkezem,
akkor hű sírásom keres,
s míg téged simít két kezem,
talán haragtól kék eres.

Mikor hozzád szegez a kín,
talán máshol feltámadok,
s ha hívnak csavargásaim,
mindig feléd vándorolok.
Rád nézek: - s hol vagy, nem tudom.
S bármit nézek, az mind te vagy.
Elhagylak százezer úton,
hogy megleljem kapuidat.

És mindig másra vágyom,
mint amit szívből akarok.
Szomorún érzem fájón,
azt, ha boldog vagyok,
mikor a legforróbban élek,
legjobban gyilkolom magam,
s a legéltetőbb szenvedélyek
átölelnek halálosan.
Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív - már vár a kín,
- a hinta egyre fel le száll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben - fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.
Az igazságból is csak azt
tudom csupán, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
Már másképp hiszem a világot
s régóta másképpen tudom.
De nem igaz, jó egy se - látod,
hát hagyd - majd újra álmodom.


 

2008. november 5., szerda

IDÉZETEK


Légy lassú mikor barátot választasz,Még lassúbb mikor cseréled. 

Benjamin Franklin

A szád jutott eszembe, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.

És aggódom, hogy érdekel-e még
Téged is az én vállam
vagy a szám vajon.
Jónás Tamás

 

 "...szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba."
(Antoine de Saint-Exupery: Az ember földje)

 

Sose téveszd szem elől, hogy a természet nem isten, az ember nem gép, a feltevés nem tény.
Denis Diderot

 

Hálásak lehetünk barátunknak, ha miután nagy kegybe jutott, még ismerősünk marad.
Jean de La Bruyére
 
 
 
A mi kötelességünk az, hogy gyermekeinket arra neveljük, hogy szeressenek, tiszteljenek és kövessenek bennünket. Ha nem teszik, akkor meg kell büntetni őket, különben nem tesszük azt, ami a kötelességünk. Ha felnővén szeretnek, tisztelnek és követnek bennünket, az ég megjutalmazott minket azért, hogy jól neveltük őket. Ha felnővén sem nem szeretnek, sem nem tisztelnek, sem nem követnek bennünket, akkor vagy jól neveltük őket, vagy nem; ha jól, akkor valami biztosan nem stimmel velük, ha nem, akkor valami nem stimmel mivelünk.
Ronald David Laing
 

A közmondás szerint a legjobb ló is néha megbotlik; kérdés csak az: a botlásnak oka külső tárgyakban vagy a lábak hiányában fekszik-e?
Eötvös József

Más dolog a gyász, és megint más az eleven élet. Nem gyászol kevésbé az sem, aki közben azért látja és tudomásul veszi az élet valóságát.
Erich Maria Remarque

 

Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

 Seneca

Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. 

Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.
Helen Keller

2008. november 4., kedd

Szabó Lőrinc Mit láttam benned?

Szabó Lőrinc Mit láttam benned?

Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.
Mit bennem te? Dacot és szitkokat.
Aztán mit én? Jövőm rémálmait.
S te? Egy torzonborz állat vágyait.
Én? Istent, akit meg kell váltani.
Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.
S később? Hogy az ellenség én vagyok?
S én? Azt, akit soha el nem hagyok.
Te, tíz év múlva? Tán mégis fiad?
S én tíz év múlva? Láss már, égi Vak!
S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár.
Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj!
S a legvégén te? Így rendeltetett.
S én, ma s mindig? Nincs senkim kívüled.

Mácz István Szíveket gyűjtök.



Mácz István Szíveket gyűjtök.

 

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.

2008. november 2., vasárnap

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse



 

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "Igen"!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide..
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

VERESS FERENC Az embertől emberig


VERESS FERENC

 

Az embertől emberig

 

Nagy távlatok mélyét fürkésző,

nyugtalan lelkű ember!

Ha megtorpansz és nem bírod

követni értelemmel

életutad értelmét, célját:

az emberhez vezető

örvényre térj át.

 

Békére vágyó emberek,

nyújtsatok egymásnak kezet!

Az embertől az emberig

taposott út vezet.

Ezen az úton menjetek,

itt tisztán cseng a szó.

Ezen a földön egyedül

egymásért élni jó.

 

Nagy távlatok mélyét fürkésző?

nyugtalan lelkű ember! 

ha megtorpansz és nem bírod

követni értelemmel

életutad értelmét, célját:

az emberhez vezető

ösvényre térj át.

 

Sztankay István-Alex Tamás BÚCSÚDAL.

Alex Tamás-Sztankay István: Búcsúdal  

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincs szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.

Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel (a) két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.

Megrendülten gondolunk rád,
Nem hisszük el, hogy nincs tovább.
Lehunyt szemed nem látja már:
Mindenütt virág.

Kint alszol majd a hideg télben,
Eszünkbe jutsz néha éjjel.
Nem vagy többé, nincs ilyen más,
Egyetlen voltál.

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincs szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.

Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel (a) két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.

Megrendülten gondolunk rád,
Nem hisszük el, hogy nincs tovább.
Lehunyt szemed nem látja már:
Mindenütt virág.

Kint alszol majd a hideg télben,
Eszünkbe jutsz néha éjjel.
Nem vagy többé, nincs ilyen más,
Egyetlen voltál.




2008. november 1., szombat

Alex Tamás Búcsúdal

Alex Tamás : Búcsúdal

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincs szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.


Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább......