Szuhanics Albert
Száz éves nő
Fáradtan ül a karosszékben,
vállán az évek súlya ül.
Vénség kikezdte, ráncos a bőre,
de ifjú mélyen, legbelül.
Száz éves nő van előtted,
egykoron szép volt, nagyon szép.
Óh, múló idő! Mondd hol van már az?
mennyire rég volt, jaj, de rég!
Ő is volt gyermek, ártatlan kislány,
réteken lepkét kergetett.
Álmai szálltak a lepke-szárnyán,
mára mindennek vége lett...
Száz éves nő, hajára dér szállt,
majd fehér lett az, mint a hó.
Egykor virágzó tavasz várt őrá,
ma már csak ébren álmodó...
Sok-sok emléke megszépült végre,
eszébe jut száz szerelmes év.
Mosolyra derül a szája széle,
legbelül érzi, ifjú ő még...
Száz éves nő, bölcs hisz az élet
megtanította, küzdeni szép...
Elégedetten kulcsolja össze
megfáradt, ráncos, áldott kezét.
