2009. június 25., csütörtök

Daddyboy Álmodj Gyermekem!

 

Daddyboy   

Álmodj, Gyermekem!

Elpihent a fáradt szellő – rád köszönt az est,

Itt ülök az ágyad szélén, megfogom kezed.

Arra kérsz, hogy énekeljek, s mondjak egy mesét:

Hol élnek az óriások és a kis törpék?

Oly jó volna köztük élni, gyermekem, veled,

Aludj csendben, téged nézlek, hunyd le két szemed!

Álmodj majd egy szép világról – hol a szél mesél,

Reggel majd, ha újra ébredsz, rád köszönt, ne félj!

Álmodj, gyermekem, szép jó éjszakát,

Indulj hát az álmok tengerén!

Kint a fák alatt, hol elpihen a szél

A holdsugár is csendesen mesél.

Álmodj, gyermekem, én itt vagyok veled,

S ha néha majd megrezdül kis kezed,

Átölellek én, s álmodom veled,

Itt vagyok, egy biztos pont – neked.

Mosoly van e kedves arcon, jó ez így nekem,

Tündérekről álmodsz most, ó drága gyermekem.

Átölelsz egy játék mackót, suttogod nevem,

Elkísérlek álmaidban, drága kis szívem.

Drága gyermekem, álmodj csendesen!

Reggel majd, ha rád köszönt a fény,

Álmod elkísér – és az esti szél

Halkan suttog, szép mesét mesél.

Halvány már a lámpa fénye – én is fáradok,

Gyermekemmel álmodok, mint fent a csillagok,

Oly jó veled, kicsi szívem, oly jó tudni azt,

Hogy boldog vagy, s nincs szebb annál, mit nékem adsz.

Álmodj, gyermekem, álmodj szépeket,

Itt vagyok és fogom két kezed – a két kezed.

Nem kell mondanod, mégis jól tudom,

Én vagyok, ki kellek most neked!

Ez a sors, ezt más is tudja, mégis kérdezem,

Mi lesz majd, ha egyszer felnősz, s nem leszel velem?

Merre visz az út – az élet? Gondolsz majd reám?

Álmodj most – csak álmodj szépen, drága kis babám!

2009. június 24., szerda

El condor pasa (A keselyű elszáll)


El condor pasa (A keselyű elszáll)

 

(Indián naphimnusz)

 

Ó, nézz le ránk, te fényességes ég!

Nevess ránk, hajolj ránk, borulj még ránk.

Te fénylő arcú, áraszd ránk a fényt!

Sötét éj ne jöjj még, ne támadj még.

Egy szárny, egy nagy sötétlő szárny

Támad ránk, egy égi árny.

Hát óvj te fényességes ég,

Tűnő fény, borulj ránk, borulj még ránk.

Az istenség csak bólint és csak néz,

 

Szót sem szól, így van jól, ez így van jól,

Az égen-földön bánattal nézett,

Minket néz, mindent ért és mindent lát.

 

(fordította: Fábri Péter)

Zorán Majd egyszer

 


Talán egy nap, egy hét, talán egy év
Amíg változtatni még nem merek
Aki most vár, aki riadtan kiszáll
Az vissza többé nem talál, az elveszett
Látom, hogy mozdulsz felém, érzem a sóhajod
Az arcod, mintha megérinteném
De gondolatban még nem itt vagyok

Majd egyszer ezen végleg túljutunk
S az álmainkhoz visszafordulunk
S a múltnak úgy felelsz, hogy magadhoz ölelsz
S a világ félreáll
Majd egyszer ez az örvény szétszakad
És mindegy lesz, mi volt az áldozat
A próba véget ér
S az örök vágyakért
A büntetés lejár

Ha minden szívdobbanásnak ára van
Élni szegény-boldogan, már nem lehet
Lázadunk néha, s összekapaszkodunk még
Mintha így ölelkeznénk
S mondjuk, szeretni elég
S még elhiszed

Hogy éljek, hogy lépjek jól, esküszöm nem tudom
Te nem bántasz, nem haragszol
De látom, ami elvész, fáj nagyon

Majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk
Majd egyszer nagyon boldogok leszünk
Majd meglátod mit ér sok végighajtott év
Míg nem vigyáztam rád
Majd egyszer, tudod, eljön még a nap
Csak kérlek sose mondd, hogy elmarad
S ha az átkozott idő
Mint hűtlen szerető
Addig meg nem csalt
S az életem kitart
Jó lesz egyszer majd ...


2009. június 19., péntek

Ady Endre Adja az Isten



Ady Endre 

Adja az Isten


Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten,
Sirásaink végét,
Lelkünknek teljességes,
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten,
Bár furcsa a világ,
Ne játszak, ölő, gyilkos
Cudar komédiát
Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.


Szuhanics Albert Nekem nem maradt más...



 

Szuhanics Albert

 

Nekem nem maradt más...

 

Nekem nem maradt más
csak a néma esték.
Mély csöndben verdeső,
fáradt éji lepkék.

 

Petróleum lámpám
fényében bóklásznak,
porzanak, villognak
színes lepke-szárnyak.

 

Fülledt éjszakákon
összebújtunk árván,
két bolond szerelmes
vén eperfa árnyán.

 

Porlepte emlékek
most csendben csevegnek
mondják, a bús szívek
szeretnek, szeretnek...

 

Ha újra itt lennél,
megfognám a kezed,
csendesen figyelném
hogyan csillog szemed.

 

Szólana is hozzád
csöndnek fájó hangja,
azt súgná füledbe,
jaj, ne hagyj magamra!

 

Debrecen, 2009. 06. 09.

Marcus Aurelius Test, lélek, értelem

 

Marcus Aurelius
Test, lélek, értelem

 

Az emberek alig tudják, mit jelentenek

ezek a szavak: test, lélek, értelem. A test
érez, a lélek lát, az értelem gondolkodik.
De a jó embernek van meg néhány
roppant tulajdona: a szelíd nyugalom, az
illendő alázat, a derű és az igazságos
cselekedet.
Érez, ha érezni, és lát, ha látni kell,
gondolkodik, ha értelmét teszi próbára
az élet, de bölcs megnyugvással fogadja,
ami a sors rendeléséből neki jutott.
Semmi nem nyugtalanítja, beszédében
igazmondó, cselekedeteiben igazságos.
Mikor a világ félreérti, ő akkor is derűsen
él, nem neheztel senkire, és nem tér le
arról az ösvényről, amely az élet céljához,
az igazi boldogsághoz vezet...
Mint ahogy az orvosok kéznél tartják
a műtéthez szükséges eszközeiket, úgy te
is mindig tartsd kezed ügyében isteni és
emberi tulajdonsagaidat. Mindenben —
még a legcsekélyebb dologban is — úgy
járj el, hogy ne feledd: a kettő kapcso-
latban áll egyrnással. Mert semmi emberi
dolgot nem intézhetsz el jól, hogy ne hi-
vatkoznál az istenire. Ugyanez áll meg-
fordítva is...
Szeretnéd megtalálni a boldogságot?
Ha követed a józan ész szabályait, ha
buzgón, határozottan, békés lélekkel azt
teszed, amit a pillanat kíván, ha sem
jobbra, sem balra nem téved el tekin-
teted, ha nem nézel maszkok után, és
cselekedeteid összhangban állnak a ter-
mészettel, ha minden szavad a hősi idő-
ket felidézö igazság jegyében születik, ha
semmit sem vársz, és semmitől nem re-
megsz, ha megörzöd lelked és szellemed
tisztaságát— akkor biztos lehetsz benne,
megtalálod, amire annyira áhítottál: a
boldogságot. Ebben senki meg nem aka-
dályozhat.

Komáromi János Életút

 

Komáromi János

Életút

volt bánat
volt élet
valami felfénylett

volt hited
volt remény
simogató költemény

megtorpantál néha
kétségbe esve
körbe néztél
útmutatást keresve

egyedül voltál akkor is
ha melletted álltak
talán nem is kerestek
csak azért nem találtak

most is rejtőzöl
csak én látlak igazán
hallom, ahogy suttogod:
… soha már…

még egy érintés kell
még egy ölelés talán
életed múlik el
egy hamvadó érzés parazsán

tudod
egy pillanat az egész
tudod
nincs könnyű és nehéz
tudod
ami lángra kap elég
tudod
halál jár az életért

de csak tűzben élni érdemes
csak izzani egyre
nem várni semmi szánalmas
ostoba kegyre
csak büszkén
felemelt fejjel
nem kell hírnév
pénz vagy rendjel

mit ér hogy ember vagy?
mit ér hogy élsz?
ha nem adtál mindent oda
ha még most is félsz

bátran légy áldozat
önmagadé talán
hiszen aki keres
változásra talál

bátran nézz magadba
égj semmivé ha kell
az új élethez
új fájdalom vezet el

Charles Chaplin idézet

 

,,Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni
a nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket.
Sokszor cselekedtem indulatból, okoztam csalódást és csalódtam olyanokban,
akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat, szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de nem tudtam visszaszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, és esküdtem örök hűséget, de volt,
hogy teljes erővel mentem a falnak!
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben,
és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos számomra, és mégis elvesztettem!
De túléltem!
És még most is élek!
Az életet nem csak túlélem, és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd!

Élj!

A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni,
emelt fővel veszteni, és merészen győzni, mert a világ a bátraké,
és túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."

2009. június 18., csütörtök

Johann Wolfgang Goethe Életszabály



Johann Wolfgang Goethe

 

Életszabály


 

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
a múlttal nam szabad törődnöd.
S mindig úgy tégy,ha veszteség ér,
mint hogyha újjászületten élnél.
Mit akar? - kérd meg minden naptól,
és minden nap felel majd akkor.
Tetteidnek tudjál örülni,
más tetteit tud megbecsülni!
Főként ne gyűlölj egy embert se,
s a többit hagyd az Úristenre!

 

2009. június 14., vasárnap

Ismerős Arcok A dolog

Ismerős Arcok

A dolog 

dalszöveg

 

 

Kinek mi dolga? - Szerintem

a gyermeké az, hogy szülessen,

a Napé, hogy megsimogassa,

s a Holdé, hogy álomba ringassa.

 

A tanító dolga, hogy tanítson,

a lelkemen valamit javítson.

A diák dolga, hogy kutasson,

ha felnő, jó irányt mutasson.

 

A zenész dolga, hogy zenéljen,

a szívem mélyéig elérjen.

Az író dolga, hogy meséljen,

de igazat írni ne féljen-,

de igazat írni soha ne féljen!

 

A Szerelmem dolga, hogy megértsen,

hogy higgyen bennem és segítsen.

Hogy nélküled élni ne akarjak,

s ne hagyd, hogy a vesztembe rohanjak!

 

A Barátom dolga, hogy ott legyen,

ha szükség van, bármit megtegyen,

ha eltévedtem, keressen,

ha gyűlölöm, akkor szeressen.

 

Az Anyám dolga, hogy ne sírjon,

ha nagyon félt, akkor behívjon.

Az Apám dolga, ha ajtót nyit,

ne úgy köszöntsön, mint akárkit.

 

A Testvérem dolga, hogy figyeljen,

Ha hibáztam, neki ne kelljen.

Ha nem hiszem, akkor ő higgye,

A tüzünket helyettem őrizze.

 

 

A Lányom dolga, hogy daloljon,

hogy örökké kislány maradjon.

A Fiam dolga, hogy nevessen,

hogy mindig apjaként szeressen.

 

S ha mindez így lesz - csak remélem -,

az én dolgom, hogy megérjem.

szövegíró : Práder-Nyerges


Reményik Sándor Vissza

 

Reményik Sándor  

Vissza

Én nem tudom: hova.
Én nem tudom: mire.
Én nem tudom, hogy ki után.
Csak vágyom, vágyom - -
Talán egykor élt életem,
Talán sosem élt életem után.

Vágyom, vágyom -
És nem tudom, e vágy
Előre néz, vagy vissza:
A reménység, vagy az emlékezet
Felbuzgó talajvizét issza.
Vágyom, vágyom - -
Én azt hiszem, hogy vissza.

Így vágyhatik a kinyílt és csalódott
Virág bimbókorába -
Így vágyhatik a meglett és megrendült
Férfi gyermekkorába -
Így a kipattant rügy a fába vissza -
Így a fa gyökerébe -
Így nemzet a talán valaha volt,
Talán sosem volt ősi dicsőségbe -
Így vissza, vissza
Egyetlenegy nagy fehér békességbe
Az össze-vissza tarka sokaság -
Istenbe vissza,
Vissza, vissza
A teremtett és megromlott világ.

Bizony mondom néktek emberek


 

" Bizony mondom néktek emberek,
nincs elég szeretet bennetek.
Ha van is csak úgy félig az,
nem melegít inkább fénylik az.

Bizony mondom néktek halljátok,
botorok csak egymást marjátok.
Holott szívetekből vér csepeg
és ezer sebbel ég a lelketek.

Bizony mondom néktek nézzétek,
csak úgy tesztek mintha élnétek.
Holott gyilkos hajszába,
kergetítek egymást halálba.

Bizony mondom néktek lássátok,
önsírotok egyre ássátok.
S önkezetek gyúrja a rögöt,
mely vádlóan majd rátok dübörög.

A nagy halált félve félitek,
kis éltetek mégsem élitek.
Nincs bennetek bizony emberek,
bölcsesség se, nem hogy Szeretet! "

 

Anonym

2009. június 12., péntek

Őri István Bíztató


Őri István

Bíztató

A reményt feladni soha nem szabad

ha csonton már csak száraz bőr maradt,

akkor is van még valami más,

ami sokkal fontosabb: a folytatás,

hol minden remény valóra válik,

hol nem lesz fontos, mit mond a másik

és a többi földi cél.

A reményt feladni a földön sem szabad

imádkozz, dolgozz

s meglásd, élted mily szépen halad

fogadd el, mit Isten ad neked

hidd, hogy gyermeke vagy

s Ő atyaként szeret!

William Blake A mások bánata



William Blake 

A mások bánata

Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenvedőt,
Hogy ne vigasztaljam őt?

Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sujtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcső felett
Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismerőjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremtőd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremtőd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.

(Tótfalusi István fordítása)

 

2009. június 9., kedd

Varga Margit Béke a lélekkel...



 

Varga Margit

Béke a lélekkel...

A lelki béke szilárd nyugalom,
de nem kérést elutasító unalom;
fegyelem, mely enged, s elfogad,
sosem fél, nem remél, csak ad.

A lelki béke tevékeny erő,
nem eltipró, hanem felemelő;
táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,
maga alá gyűri a szenvedélyt.

A lelki béke, féltő hatalom,
nem másokat lebíró akarom;
szelíd, finom, végtelenül kegyes,
meghajolva előtte, legyőzheted.

A lelki béke feltörő tudás,
befogadás, semmit nem tagadás;
mélység és magasság között feszül,
általa minden összhangba kerül.

A lelki béke értő szeretet,
hatása békíti ki az ellentéteket;
pont, mely körül belső világod forog,
melyet elérve önvalód láthatod

 

SZABOLCSI ERZSÉBET Forrás legyél



 

SZABOLCSI ERZSÉBET 

Forrás legyél


Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó
hideg és jóízű éltető víz.
Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül,
kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön,
friss levegőjű hegyi réteken.
Patak legyél.
Lágyan aláomló, hűvös érintésű;
hideg selymes vizedtől kapjanak erőre
a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között,
fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt,
zöld pázsit és őszi avar keretezzen,
míg tovagördülsz kavicsokat mosva,
s lomha folyóvá terebélyesedsz.
Folyó legyél.
Hatalmas hullám fodrokkal tovahömpölygő áradat,
mely mindent megragad,
magával sodor, míg meg nem érkezik
az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába.
Tenger legyél.
Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság.
Kiszámíthatatlanul változó,
tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt
szilaj erő, hullámsír,
vagy elcsendesült sima víztükör.
Óceán legyél.
Széles és határtalan.
Kincseket rejtő, ringató mély bölcső.
Vég nélküli korlátlan lehetőség.
Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető
kiismerhetetlen végtelenség.
Legyél víz, életet adó őselem,
legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen,
legyél levegő, mindent beborító láthatatlan,
legyél szikla, szilárd, megingathatatlan,
legyél forrás, patak vagy tenger,
legyél te magad, legyél ember.

 

2009. június 2., kedd

JÓZSEF ATTILA Aki szegény, az a legszegényebb



 

 

JÓZSEF ATTILA

Aki szegény, az a legszegényebb

 

Ha az Isten íródiák volna

S éjjel nappal mozogna a tolla,

Úgy se győzné, ő se, följegyezni,

Mennyit kell a szegénynek szenvedni.

 

Aki szegény, az a legszegényebb,

Fázósságát odadja a télnek,

Melegét meg odadja a nyárnak,

Üres kedvét a puszta határnak.

 

Köznapokon ott van a dologba,

Várt szombatját száz gond nyomorítja,

S ha vasárnap kedvét megfordítja,

Akkor máris hétfő szomorítja.

 

Pedig benne laknak a galambok,

Csillagtollú éneklő galambok,

De így végül griffmadarak lesznek,

Hollónépen igaz törvényt tesznek.

Ír bölcsesség


 

 

Ír bölcsesség

 

Szakíts időt a munkára,

ez a siker ára.

Szakíts időt a gondolkodásra,

ez az erő forrása.

Szakíts időt a játékra,

ez a fiatalság titka.

Szakíts időt az olvasásra,

ez a bölcsesség alapja.

Szakíts időt a kedvességre,

ez a boldogság kapuja.

Szakíts időt az álmodozásra,

ez az út vezet a csillagokhoz.

Szakíts időt a szerelemre,

ez az igazi öröm az életben.

Szakíts időt a vidámságra,

ez a lélek zenéje.