Babits Mihály Esti kérdés

Babits Mihály Esti kérdés

 

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

 

Tatiosz Ezer és egy

 

Tatiosz

 

Ezer és egy

Ezer haszontalan mondatnál többet ér egyetlen szó -- mert az önmérséklet nyugalmat ad.

Ezer hiábavaló oldalnál többet ér egyetlen sor -- mert a bölcsesség nyugalmat ad.

Ezer hosszú versnél többet ér egyetlen dal -- mert a szépség nyugalmat ad.

Ezer cikázó gondolatnál többet ér egyetlen szép gondolat -- mert a lelki béke nyugalmat ad.

Ezer dicső harcosnál többet ér az az egy, amelyik képes legyőzni önmagát -- mert az önuralom nyugalmat ad.

Ezer láthatatlan bűnben leélt évnél többet ér egyetlen erényes nap -- mert a tisztesség nyugalmat ad.

Ezer tudatlanságban telt földi évnél többet ér egyetlen világos pillanat -- mert a felismerés nyugalmat ad.

Ezer hűvös jó tanácsnál többet ér egyetlen segítő kéz -- mert a jó szándék nyugalmat ad.

Ezer pazar adománynál és drágakincsnél többet ér egyetlen jó szó -- mert a barátság nyugalmat ad.

Ezer felesleges vallomásnál többet ér egyetlen igaz mosoly -- mert a szeretet nyugalmat ad.

 

Seneca idézetek

“De ha azt tartod barátodnak, akiben nem bízol meg ugyanannyira, mint magadban, súlyosan tévedsz, és nem ismered eléggé az igazi barátság jelentőségét. Mindent együtt tisztázz barátoddal, de elsősorban vele légy tisztában. A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni.”

“Hát van olyan idő, amikor nem kell tanulnunk? - kérdezed. S én azt válaszolom: nincs. De amint tanulni minden korban tiszteletre méltó, úgy kioktatást kapni már nem mindegyikben az. Szégyellni való, ha az öreg ember az ábécével vesződik: a fiatalnak tudást kell szereznie, az öregnek pedig alkalmaznia kell ezt a tudást. A szerzés sosem elegendő az élethez, tudnod kell bánni azzal, amit megszereztél: igazából csak az a tiéd, amivel másoknak is a hasznára vagy.”

"Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalamasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg."

Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni,
és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket.
Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák,
s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit,
minden titkot lelkükbe zárnának.
Egyiket sem szabad tenni.
Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

„Szeresd az embereket, és bocsáss meg nekik, amikor csak teheted -
- mert megbocsátani nagy dolog, ha nem a legnagyobb.
A megbocsátás háromszorosan is jó:
egyszer annak, akinek megbocsátottál, aztán magadnak -
- hiszen az emberség legnagyobb példáját adtad ezzel -
-, végezetül nemes emberi cselekedeted,

amellyel két embert egymáshoz szelídítettél,

átformálja kettőtök kapcsolatát, majd az egész életed.”

Váci Miihály Százezer út

Váci Mihály  Százezer út 
 

Én mindig másként gondolom,
amit elém kínál a lét.
Ha rádnézek is - álmodom
egy velünk történő mesét.
Ha azt mondanám: - Jó, igen.
Ne vedd komolyan, el ne hidd:
- másodpercenként a szívem
igent biccent és nemet int.

Mert én magam is szüntelen
más vagyok, mint aki vagyok,
- sem az, akinek képzelem
sem az, ami én akarok
maradni, lenni: egyre más,
és mire elfognám, megint
új arc, szédület, kusza láz,
arcom rám soha nem tekint.
Bármely tükörben nézzem is:
- Megvagy! Idenézz! - sír, nevet,
de már is más, ahogy a víz
ragyogtat minden új eget.

Míg alszom tán ébren vagyok,
s ébren meg mélyen álmodom.
Hiszed - ölelsz, mint hű rabod,
s szíved tán épp elárulom,
és ha ellened vétkezem,
akkor hű sírásom keres,
s míg téged simít két kezem,
talán haragtól kék eres.

Mikor hozzád szegez a kín,
talán máshol feltámadok,
s ha hívnak csavargásaim,
mindig feléd vándorolok.
Rád nézek: - s hol vagy, nem tudom.
S bármit nézek, az mind te vagy.
Elhagylak százezer úton,
hogy megleljem kapuidat.

És mindig másra vágyom,
mint amit szívből akarok.
Szomorún érzem fájón,
azt, ha boldog vagyok,
mikor a legforróbban élek,
legjobban gyilkolom magam,
s a legéltetőbb szenvedélyek
átölelnek halálosan.
Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív - már vár a kín,
- a hinta egyre fel le száll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben - fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.
Az igazságból is csak azt
tudom csupán, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
Már másképp hiszem a világot
s régóta másképpen tudom.
De nem igaz, jó egy se - látod,
hát hagyd - majd újra álmodom.

 

IDÉZETEK

Légy lassú mikor barátot választasz,Még lassúbb mikor cseréled. 

Benjamin Franklin

A szád jutott eszembe, hogy
mennyi mindent lehetne
játszani vele.
Vagy a bátor csontok a válladon.

És aggódom, hogy érdekel-e még
Téged is az én vállam
vagy a szám vajon.
Jónás Tamás

 

 "...szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba."
(Antoine de Saint-Exupery: Az ember földje)

 

Sose téveszd szem elől, hogy a természet nem isten, az ember nem gép, a feltevés nem tény.
Denis Diderot

 

Hálásak lehetünk barátunknak, ha miután nagy kegybe jutott, még ismerősünk marad.
Jean de La Bruyére

 

 

 

A mi kötelességünk az, hogy gyermekeinket arra neveljük, hogy szeressenek, tiszteljenek és kövessenek bennünket. Ha nem teszik, akkor meg kell büntetni őket, különben nem tesszük azt, ami a kötelességünk. Ha felnővén szeretnek, tisztelnek és követnek bennünket, az ég megjutalmazott minket azért, hogy jól neveltük őket. Ha felnővén sem nem szeretnek, sem nem tisztelnek, sem nem követnek bennünket, akkor vagy jól neveltük őket, vagy nem; ha jól, akkor valami biztosan nem stimmel velük, ha nem, akkor valami nem stimmel mivelünk.
Ronald David Laing

 

A közmondás szerint a legjobb ló is néha megbotlik; kérdés csak az: a botlásnak oka külső tárgyakban vagy a lábak hiányában fekszik-e?
Eötvös József

Más dolog a gyász, és megint más az eleven élet. Nem gyászol kevésbé az sem, aki közben azért látja és tudomásul veszi az élet valóságát.
Erich Maria Remarque

 

Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

 Seneca

Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. 

Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.
Helen Keller

Szabó Lőrinc Mit láttam benned?

Szabó Lőrinc Mit láttam benned?

Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt.
Mit láttál bennem? Rendetlen szabályt.
Mit láttam benned? Magam végzetét.
Mit láttál bennem? Egy út kezdetét.
Mit benned én? Gyászt, magányt, titkokat.
Mit bennem te? Dacot és szitkokat.
Aztán mit én? Jövőm rémálmait.
S te? Egy torzonborz állat vágyait.
Én? Istent, akit meg kell váltani.
Te? Hogy jönnek a pokol zászlai.
S később? Hogy az ellenség én vagyok?
S én? Azt, akit soha el nem hagyok.
Te, tíz év múlva? Tán mégis fiad?
S én tíz év múlva? Láss már, égi Vak!
S húsz év múlva, te? Nincs mit tenni, kár.
Húsz év múlva, én? Nincs mit tenni, fáj!
S a legvégén te? Így rendeltetett.
S én, ma s mindig? Nincs senkim kívüled.

Mácz István Szíveket gyűjtök.

Mácz István Szíveket gyűjtök.

 

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.