Darvas Ferenc.Könnyűbb álmot igér.

Darvas Ferenc

Könnyűbb álmot igér.

 

Igen a vers könnyűbb álmot ígér

talán egy szép gyermekkort idéz

talán szerelmes időket hoz fel

talán ünnepek hangulatára figyelsz

talán egyszerűen a vers maga kell

talán a bánatot sikerül felejtened

talán a fenséges hangzatok miatt

talán emlékek ködébe elvivő vigasz

talán gyász miatt kell maga a vers

talán s mert egy rossz napot felejtsz

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

mely elvisz magosba és égig elérsz

mely bút, bajt napodból kisöpör

mely lezár, befejez sok gyatra pört

mely bajban mint különös gyógyír

mely ringató és kellemes jóhír

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

nem számít ki gazdag, ki szegény

nem számít milyen fekhely az ágy

nem számít viskód-e vagy palotád

nem számít a szoba, milyen a hely

nem számít ki mit hord, mit visel

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

talán újra szép gyermekkort idéz

talán szerelmes nyarakat hoz fel

talán ünnepi hangulatra ügyelsz

talán csak pusztán a vers maga kell

talán sikerül a bánatot elejtened

talán a különös hangzások miatt

talán lelkeden béke lesz és vigasz

talán lázban segít maga a vers

talán így egy rossz napot felejtsz

álmod úgy jön el, mint szép tündér

mert a vers nyugodt álmot ígér.

 

Ady Endre: Karácsony

                                                      

Ady Endre: Karácsony

 

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

 

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

 

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Babits Mihály Esti kérdés

Babits Mihály Esti kérdés

 

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

 

Tatiosz Ezer és egy

 

Tatiosz

 

Ezer és egy

Ezer haszontalan mondatnál többet ér egyetlen szó -- mert az önmérséklet nyugalmat ad.

Ezer hiábavaló oldalnál többet ér egyetlen sor -- mert a bölcsesség nyugalmat ad.

Ezer hosszú versnél többet ér egyetlen dal -- mert a szépség nyugalmat ad.

Ezer cikázó gondolatnál többet ér egyetlen szép gondolat -- mert a lelki béke nyugalmat ad.

Ezer dicső harcosnál többet ér az az egy, amelyik képes legyőzni önmagát -- mert az önuralom nyugalmat ad.

Ezer láthatatlan bűnben leélt évnél többet ér egyetlen erényes nap -- mert a tisztesség nyugalmat ad.

Ezer tudatlanságban telt földi évnél többet ér egyetlen világos pillanat -- mert a felismerés nyugalmat ad.

Ezer hűvös jó tanácsnál többet ér egyetlen segítő kéz -- mert a jó szándék nyugalmat ad.

Ezer pazar adománynál és drágakincsnél többet ér egyetlen jó szó -- mert a barátság nyugalmat ad.

Ezer felesleges vallomásnál többet ér egyetlen igaz mosoly -- mert a szeretet nyugalmat ad.

 

Seneca idézetek

“De ha azt tartod barátodnak, akiben nem bízol meg ugyanannyira, mint magadban, súlyosan tévedsz, és nem ismered eléggé az igazi barátság jelentőségét. Mindent együtt tisztázz barátoddal, de elsősorban vele légy tisztában. A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni.”

“Hát van olyan idő, amikor nem kell tanulnunk? - kérdezed. S én azt válaszolom: nincs. De amint tanulni minden korban tiszteletre méltó, úgy kioktatást kapni már nem mindegyikben az. Szégyellni való, ha az öreg ember az ábécével vesződik: a fiatalnak tudást kell szereznie, az öregnek pedig alkalmaznia kell ezt a tudást. A szerzés sosem elegendő az élethez, tudnod kell bánni azzal, amit megszereztél: igazából csak az a tiéd, amivel másoknak is a hasznára vagy.”

"Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalamasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg."

Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni,
és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket.
Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák,
s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit,
minden titkot lelkükbe zárnának.
Egyiket sem szabad tenni.
Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

„Szeresd az embereket, és bocsáss meg nekik, amikor csak teheted -
- mert megbocsátani nagy dolog, ha nem a legnagyobb.
A megbocsátás háromszorosan is jó:
egyszer annak, akinek megbocsátottál, aztán magadnak -
- hiszen az emberség legnagyobb példáját adtad ezzel -
-, végezetül nemes emberi cselekedeted,

amellyel két embert egymáshoz szelídítettél,

átformálja kettőtök kapcsolatát, majd az egész életed.”

Váci Miihály Százezer út

Váci Mihály  Százezer út 
 

Én mindig másként gondolom,
amit elém kínál a lét.
Ha rádnézek is - álmodom
egy velünk történő mesét.
Ha azt mondanám: - Jó, igen.
Ne vedd komolyan, el ne hidd:
- másodpercenként a szívem
igent biccent és nemet int.

Mert én magam is szüntelen
más vagyok, mint aki vagyok,
- sem az, akinek képzelem
sem az, ami én akarok
maradni, lenni: egyre más,
és mire elfognám, megint
új arc, szédület, kusza láz,
arcom rám soha nem tekint.
Bármely tükörben nézzem is:
- Megvagy! Idenézz! - sír, nevet,
de már is más, ahogy a víz
ragyogtat minden új eget.

Míg alszom tán ébren vagyok,
s ébren meg mélyen álmodom.
Hiszed - ölelsz, mint hű rabod,
s szíved tán épp elárulom,
és ha ellened vétkezem,
akkor hű sírásom keres,
s míg téged simít két kezem,
talán haragtól kék eres.

Mikor hozzád szegez a kín,
talán máshol feltámadok,
s ha hívnak csavargásaim,
mindig feléd vándorolok.
Rád nézek: - s hol vagy, nem tudom.
S bármit nézek, az mind te vagy.
Elhagylak százezer úton,
hogy megleljem kapuidat.

És mindig másra vágyom,
mint amit szívből akarok.
Szomorún érzem fájón,
azt, ha boldog vagyok,
mikor a legforróbban élek,
legjobban gyilkolom magam,
s a legéltetőbb szenvedélyek
átölelnek halálosan.
Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív - már vár a kín,
- a hinta egyre fel le száll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben - fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.
Az igazságból is csak azt
tudom csupán, hogy elhiszem,
de nem azt tudom, hogy igaz.
Már másképp hiszem a világot
s régóta másképpen tudom.
De nem igaz, jó egy se - látod,
hát hagyd - majd újra álmodom.