Áldott István Kérdések a nőhöz, akinek a legtöbb verset írták

Mikor fáj a lét,

És nincs már tét,

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Mikor ébredne tested,

De álomba húz veszted,

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Régen azt súgta, szeret,

Most gyűlöl és megvet.

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Hová tűntek azok a szavak,

Melyek kézzel bontottak falat?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Hová lett a világ dicsősége,

A szerelem értéke?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Téged gyötör-e azon álom,

Hol van szerelmes párom?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Neked fáj-e a tudat,

Más oldalán mutat?

Te vajon érzed-e?

Nagyon hiányzol…

Érzed-e, hogy bánt,

Mégis a legszentebb pánt,

Fáradt szíveden.

 

Nagyon hiányzol, Te.

Szabó Lőrinc Beszélgetés egy gyufaszállal

 

 

Szabó Lőrinc Beszélgetés egy gyufaszállal

 

 

Szólj, kis gyufa, melyik a jobb,

mondd, tűz lelke, melyik a rosszabb?

 

Titkos szikrának lenni, mint a mag,

melyben vágyak s remények alszanak,

őrizni hited és tiszta erőd,

álmodni az emléktelen jövőt,

lehetőségképp, csak mint képzelet,

ragyogni a sötét világ felett,

hogy kincs maradhass, örök szüziség,

bár folyton félsz, hogy egy perc félredob

és ki se gyúltál, máris eltaposnak?

 

Szólj, kis gyufa, ez volna jobb,

felelj, tűz lelke, ez a rosszabb?

 

Vagy a másik? az tetszik? az riaszt?

Nyárrá kelteni az alvó tavaszt,

nem maradni titoknak, mint a mag,

vállalni, bármit hoz a pillanat,

ragyogni, mint egy kigyulladt virág,

akarni, hogy rád nézzen a világ,

tékozolni, mint a Nap odafent,

hinni az emlékteremtő jelent,

bár jövőd nincs, a perc már félredob

s egész biztos, hogy rögtön eltaposnak?

 

Válassz, lélek, melyik a jobb,

válaszolj, sors, melyik a rosszabb?!

 

Csorba Győző: Ünnep előtt

 

Csak lassan múljék sok időm legyen

fölkészülni : maga a készülődés

az is jó s készen lenni jó ugyancsak

Évente több a vendég messziről

s közelről egyaránt illik tanulnom

hogy valóban tisztességgel fogadjam

a társaságot

Nem csekély dolog

hogy gyermekcsapatoktól vénekig

annyian érkeznek nem is tudom

élők-e még mind mert mind élni látszik

s mind jókedvű és jóakaratú

az ünnep örömétől csillogó

Csak lassan múljék hisz jobb is talán

a várás mind a beteljesülés

Advent...Ó mennyi holmimat kinőttem

s ledobtam...ezt még nem sőt még nem is

kényelmetlen...Érzelgősség?Öregkor?

Fehér a kert áldom fehér a város

áldom s elindúlok titokzatos ösvényeken

(kint? bent? milyen irányban?)

jutok melegbe fenyőszagba gyertya-

fénybe s remélt ajándékokhoz is

Fehér a kert a város is fehér

s elindulnak szintén felém seregben

lábak és tárgyak advent nem tudok

semmit de mindent könnyen elhiszek

kell a meglepetés kell kell az ünnep.

Darvas Ferenc.Könnyűbb álmot igér.

Darvas Ferenc

Könnyűbb álmot igér.

 

Igen a vers könnyűbb álmot ígér

talán egy szép gyermekkort idéz

talán szerelmes időket hoz fel

talán ünnepek hangulatára figyelsz

talán egyszerűen a vers maga kell

talán a bánatot sikerül felejtened

talán a fenséges hangzatok miatt

talán emlékek ködébe elvivő vigasz

talán gyász miatt kell maga a vers

talán s mert egy rossz napot felejtsz

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

mely elvisz magosba és égig elérsz

mely bút, bajt napodból kisöpör

mely lezár, befejez sok gyatra pört

mely bajban mint különös gyógyír

mely ringató és kellemes jóhír

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

nem számít ki gazdag, ki szegény

nem számít milyen fekhely az ágy

nem számít viskód-e vagy palotád

nem számít a szoba, milyen a hely

nem számít ki mit hord, mit visel

 

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér

talán újra szép gyermekkort idéz

talán szerelmes nyarakat hoz fel

talán ünnepi hangulatra ügyelsz

talán csak pusztán a vers maga kell

talán sikerül a bánatot elejtened

talán a különös hangzások miatt

talán lelkeden béke lesz és vigasz

talán lázban segít maga a vers

talán így egy rossz napot felejtsz

álmod úgy jön el, mint szép tündér

mert a vers nyugodt álmot ígér.

 

Ady Endre: Karácsony

                                                      

Ady Endre: Karácsony

 

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

 

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

 

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal.
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Babits Mihály Esti kérdés

Babits Mihály Esti kérdés

 

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?