Móricz Eszter Hiányzik az életből valami

Móricz Eszter  

Hiányzik az életből valami

A napok rohannak, futnak,

céltalan bolyongunk a szürkeségben.

Mindenki siet valahová.

Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.

Hiányzik valami az életünkből.

Nem látjuk a tarka virágok színét,

nem érezzük a napfény melegét.

Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,

elmúlt nyarak igézete,

ringó kalászos, erdők illata.

Hiányzik az életünkből valami...

Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.

Egész életünkben szakadatlanul,

fuldoklásig küzdünk, harcolunk.

Vágyódunk a tökéletességre,

és csak reménykedünk hiába.

Reménykedünk egy csókban, ölelésben,

egy kézfogásban, egy mosolyban.

Hiányzik az életünkből valami...

Hiányzik a jó, hiányzik

a napfény mosolya, az éjszaka

vaksi pislákolása, a hajnalok

ébredő ölelése. Hiányzik

a nappalok hangos nevetése.

A nappalok rohannak, futnak,

mindenki siet valahová.

De egyszer, valahol meg kellene

állni egy mosolyra, egy

ölelésre, egy igaz szóra.

Valahol meg kellene állni,

segíteni azon aki elesett.

Meg kellene tanulni újra

mosolyogni, kezet nyújtani!

Hiányzik a világunkból

a nagyvilág...

Hiányzik az életünkből

az életünk, - a szeretet.

Vasas Mihály Van mikor

Vasas Mihály: Van mikor

Van, mikor kék az ég,
Csendes.
S van, mikor ez épp elég!

Van, mikor látsz egy madarat,
mely suhan.
S jó tudni, hogy szabad.

Van, mikor az erő hatalom!
Vagy érdem?
De ez csak egy múló alkalom.

Van, mikor tudni veszélyes,
s káros.
A tudás jó! de kényes.

Van, mikor tűrni bölcs dolog!
S lám:
Ki ezt tudja, mindig boldog.

Van, mikor a szerelem fáj,
Tép,
Éget, mar, sötét, homály

Van, mikor az élet szomorú
s kemény!
De nem! Ez nem háború!

Van, mikor nem süt a nap,
S hideg van.
De benned élet  élet van!

S van, mikor elcsüggedsz
Ne tedd!
Az élet szép! s Te élvezd ezt! 

 

Révész Sándor Vigyázz a madárra

Révész Sándor  Vigyázz a madárra

Ember, a világ két kezedtől sír
Egyikkel a kerted ásod, másikkal a sírt
A másik tudod bőven várhat rád
Építsd a kerted hát tovább
s közben a Mindent jól vigyázd

Vigyázz a madárra ha kertedbe repül
Őrizd meg a csendet, el se menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll
Vigyázz a madárra, ha válladra repül
Amerre a szíved, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll

Ember a világból csak a sajátod érdekel
A szükség határát ritkán hagytad el
Azontúl szintén van világ
Gondolhatod: ott gondolnak rád
S értük a Mindent jól vigyázd

Vigyázz a madárra ha kertedbe repül
Őrizd meg a csendet, el se menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll
Vigyázz a madárra, ha válladra repül
Amerre a szíved, arra menekül
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll

Kívánok Neked elegendőt.

Kívánok Neked elegendőt.

 

 

Kívánok Neked elegendő szeretetet a Szívedbe és elegendő közösséget Lelkeddel.

Kívánok Neked elég fényt, hogy megvilágosítsa leckéidet,

és elég sötétséget, hogy elvezessen bölcsességedhez.

Kívánok Neked elegendő adást, hogy megnyissa szívedet,

és elegendő ajándékot, hogy hazavezessen Téged.

 

 

Kívánok Neked elegendő vagyont, hogy gazdagítsa bankszámládat,

és elegendő szolgálatot, hogy gazdagítsa életedet.

Kívánok Neked elég tevékenységet, hogy élesítse elmédet és erősítse testedet,

és elegendő pihenést, hogy békét hozzon Neked.

 

 

Kívánok Neked elegendő napfényt, hogy melengesse arcodat és megtisztítsa szívedet.

Kívánok Neked elég szellőt, hogy felemelje hajad és álmaid.

 

 

Kívánok Neked elegendő barátságot, hogy emlékeztessen rá, nem vagy egyedül,

és elegendő magányt, hogy emlékeztessen középpontodra.

 

 

Kívánok Neked elég esőt, hogy táplálja kertedet, és megtisztítsa lelkedet.

Kívánok Neked elegendő vihart, hogy elsöpörje a régit és helyet készítsen az újnak.

Kívánok Neked elegendő ködöt, hogy elhozzon Téged az Itt és Mostba,

és emlékeztessen Téged saját varázslatos voltodra.

 

 

Kívánok Neked elegendő sarat, hogy táplálja növényeidet,

és hogy biztosan tartsa a földön talpadat.

Kívánok Neked elegendő felhőt az égen, hogy arra buzdítsanak, láss mögéjük!

 

 

Kívánok Neked elég madarat, hogy röptük gyönyörködtesse szemedet,

és elegendő madárdalt, hogy szerenád legyen fülednek.

Kívánok Neked elég puszit és ölelést, gyermekeket és állatokat,

hogy elhozzák Neked a mindennapok örömét.

 

 

Kívánok Neked elegendő földet, hogy biztosan tartsa fáid és szándékaid gyökereit.

Kívánok Neked elegendő csillagfényt, hogy táplálja képzeleted,

és elegendő holdfényt, hogy simogassa Lelked.

 

 

Kívánok Neked mindenből elegendőt.

 

(Jen Willis, lelkésznő)

 

 

Egy gyertya gondolatai

 

Egy gyertya gondolatai

Ti meggyújtottatok engem, és elgondolkozva, eltűnődve nézitek fényemet. Derűsen ültök körül, és úgy érzem, egy kis örömet nyújtok nektek fényemmel. Én mindenképpen örülök, hogy égek, és hogy így, ezáltal élek. Ha nem égnék, akkor a többi gyertyával együtt egy kartondobozban tárolnának, anyagként becsomagolva, tétlenül. Igazi gyertyává akkor válok, ha égek. Ti érzitek, hogy most éppen égek, világítok, és fényt adok. Magamat adom, feladatomat teljesítem. Tudom, bensőmben érzem létemet, és azt is, hogy az égéssel, a fény kiárasztásával mindig kisebbé leszek. Ha pedig égés közben mindig fogyok, úgy életem beteljesedve ér véget. Hiszen "a gyertyák csonkig égnek". Úgy érzem, ez a jó, ez a helyes gyertyasors.

Míg ezeket gondoltam, fényimbolygásommal felétek hajoltam, és láttam a békességben is gondotokat, kétségeket tükröző arcotokat. Mintha tőlem, a kis gyertyától várnátok vigaszt, reményt. Pedig én csak rá tudok világítani a kérdésekre, csak ébreszteni tudom a gondolatokat. A válasz nálatok, bennetek él. Hogyan?

Úgy, hogy magatok körül fényt és melegséget sugároztok. Úgy, hogy másoknak örömet szereztek, szeretetet árasztotok, az igazságot bátran hirdetitek, szívetek jóságát nyíltan megmutatjátok. A magatok odaadásából eredő szeretet visszaárad rátok, és igaz emberré tesz benneteket.

Az a fontos, hogy saját magatokat adjátok: örömeiteket, szomorúságotokat, félelmeiteket, vágyaitokat. Nem kell félnetek, ha ezáltal megrövidültök, mert ez csak kívülről látszik így, de belülről mindig értékesebbek lesztek. Ti nyugodtan nézhetitek, hogy a gyertya egyre fogy, mert magatok is gyertyák lesztek.

Én csak egy kicsi, egyedüli gyertyácska vagyok, az én fényem kicsi és kevés meleget tud adni. Én egyedül kevés vagyok. De ha több gyertya ég, akkor nagyobb a fény és több meleg árad felétek. Ugyanígy lehet köztetek: ha többen összefogtok, akkor sok emberhez eljuttatjátok az igazság fényét, a szeretet melegét. Közösen hatalmas erőt képviseltek! Bennetek, általatok terjed a szeretet melege a szívekben, így tölti be világotokat a fény békessége, és ezáltal uralja majd Földünket a jóság és az egyetértés.

Dancs Annamari - Szép karácsony

 Szép karácsony

Kósza hópehely
Festi át most a földet
Ma minden pillantást
Idebent
A szívemben érzek
Csendesen átkarol
Egy érzés
Ma nem kell, hogy szeretni félj
Mert így szép..

Mi a legszebb ajándék?
Mit is kérj?
Mit is kérhetsz?
Az álmon túl vár rád
Hol a vágy véget nem érhet
És csendesen átkarol
Egy érzés..
Ma nem kell, hogy szeretni félj
Mert így szép..

Szép karácsonyt ünnepelünk
És a gyerty lángja csak égjen
Őrizzük meg a fényt
Szeretet, legyen az élet.

Szent karácsonyt ünnepelünk
Ma lásd a jót, lásd a szépet
Már a szíved haza is ért
Szeretet, szerelem, legyen az élet.

Ma újra hazatér
Aki rég távol jár tőled
Az otthon melegét
Szeretet járja kőrbe
És csendesen átkarol
Az az érzés
Bár tartana örökké
Mert így szép ..

Szép karácsonyt ünnepelünk
És a gyerty lángja csak égjen
Őrizzük meg a fényt
Szeretet, legyen az élet.

Szent karácsonyt ünnepelünk
Ma lásd a jót, lásd a szépet
Már a szíved haza is ért
Szeretet, szerelem, legyen az élet.

Szép karácsonyt ünnepelünk
És a gyerty lángja csak égjen
Őrizzük meg a fényt
Szeretet, legyen az élet.

Szent karácsonyt ünnepelünk
Ma lásd a jót, lásd a szépet
Már a szíved haza is ért
Szeretet, legyen az élet

 

 

Radványi Kálmán Azt kérded, kis fiam...

 

Radványi Kálmán

Azt kérded, kis fiam...

Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem?
Hogy a karácsony méze sem vidít fel,
A muzsikáló angyalok zenéje,
Égből szívekbe áradó malaszt.
Isten békéje emberek között,
A karácsonyfa ragyogó csodája,
A boldog fény, a víg szent csillogás.
A gyermekvágyak termő csodafája,
A megvalósult álmok boldog estje
Nem gyújtja föl bús szívem mosolyát.

Azt kérded, kis fiam, mi fáj nekem…

Szemem a sötét messzeségbe fúrom,
Átnézek rajtad s boldogságodon
S meglátok minden bánatot, nyomort.
És hallom a magyar hegyek nyögését,
A magyar égnek omló roskadását,
És sír bennem a magyar árvaság.
Látó szemem ma vándorútra kel,
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam,
Az égő könnyet, mely fejedre hull,
S a sötét felhőt a homlokomon.

Fájó szívemnek néma zokogását,
Lelkem megosztott fájó csonkaságát
Bocsásd meg nékem, édes kis fiam.
A székely hegyek puha hópalástján
Árva kis házak négy fala között
Rab lélek gunnyaszt. Szárnyait kitépték,
Öröme félénk és bátortalan.

Erdély fölött egy nagy korbács suhog,
Magyar vér serked minden vad ütésén,
S én érzem a korbácsnak szégyenét.
Bárhová sujt le ólmos ostora
Engem talál s a lelkem megvonaglik.

Fáj bennem minden megfojtott magyar szó.
Holt gondolatok a vágyak temetőjén
Zokogva járok s nem tudok örülni.

Az kérded, kis fiam, mi fáj nekem…

Kárpátok gyásza, Garam csobogása,
A Tátra fáj és Kassa ékessége,
A multat néző néma várromok,
S a jelen romja – csonka életünk.

Idegen lábak gőgös dobbanása,
Idegen ajkak vidámsága fáj…
És fáj bennem ma minden szenvedés:
A kenyértelen asztalok keserve,
Az anyák könnye, apák küzködése,
Sírásra görbült édes gyermekajk,
Odvakban gubbasztó karácsonyok…
Minden magyar gond nyomja lelkemet…

Édes fiam, ez fáj nekem, Ezért
Ül könny szememben szent karácsony estén.