Gárdonyi Géza Ének a holdhoz

 

Gárdonyi Géza

Ének a holdhoz

Kingyesi emlék

Köszöntlek, halvány szép fehér királynő,
Köszöntlek, szelíd nyájas holdvilágom!
Tiéd a föld, a rét, a tó, az erdő,
Tiéd az árny, a csöndesség, az álom.
Mikor az égnek kéklő magasságán
Leomlik finom, ezüst fátyolod,
Tündöklő kedves isten-arcod látván,
a mindenségnek szíve földobog.
Új fényre lángol a csillag az égen.
A fák egymásnak súgják a neved.
S a vadgalamb az erdő kebelében
Hozzád a ringó lombról fölnevet.
A mezők, erdők milliárd virága
Feléd fordítja illatos fejét;
A gyönyörben, hogy lát, reszket a nyárfa,
S a nádak ezre meghajlong feléd.

A tó tenéked tükröt tart remegve,
S te leemelve aranykoronád,
Kibontod. - reá jósággal nevetve, -
Sugárzó hajad lengő sátorát.
A fűz a parton rádmélázva áll.
A sás térdelve hajlik le eléd.
A fülemüle a hársfa-lombra száll,
S elkezdi hozzád édes énekét.

Mi szép is vagy te! Mindenki szeret,
Mindenki csupán mosolyogni lát.
Békéangyalként jársz a föld felett,
Fehér királynő, kedves holdvilág!
Én is szeretlek! Mért? Nem tudom én!
Boldog félálom mámorával nézlek,
Az én szívem is tükröd Égi Fény!
Te kedves jóság! te tiszta igézet!
... Mikor belépsz a felhő-palotádba,
Az éj beborul: minden bús, setét.
A mezők, erdők millió virága
A fűbe hajtja harmatos fejét.

Nagy Edina Gondol rád egy holdsugár

 

Nagy Edina

Gondol rád egy Holdsugár...

Teliholdas tiszta éjjel,
Ott ülök az ablakodban.
Kinézel. Én rád mosolygok,
Együtt érzek bánatodban.

Bár elborult most az ég,
Felhők takarják el szemem.
Ha ablakodon kinéznél,
Most is ott ülök, azt hiszem.

Mert esőfelhő eltakarhat,
Vagy hófelhő is talán.
Feledni én el nem foglak,
Hisz ezért vagyok barát.

A szél közben ideröppent,
A felhők tovaszálltak,
Ha ablakodon kitekintesz,
Integethetsz Holdsugárnak.

Hold fénye világít sötét éjben,
Eszedbe jutok én is talán,
Mert valahol a messzeségben,
Rád gondol egy Holdsugár.

Ki szereti olvasni írásaid,
És szereti, hogy őszinte vagy.
Kinek hiányzol most is,
És köszöni bizalmadat.

Kinek szívében itt a féltés,
Az égbolt Holdfényben ragyog.
Meglephet e furcsa érzés,
De én ilyen barát vagyok.

Müller Péter ...Azt üzenem...

 

...Azt üzenem, hogy élj a világ ellen, és légy bolond! Derűs, bátor bolond, mert mi élünk a valóságban - az okosok, a józanok, a szorongók, a reménytelenek és hitetlenek élnek a rossz varázslatban.

Szeretni azt jelenti, hogy levetjük a Gonosz Varázsló igézetét. Te magad légy Varázsló!

S ahogy piciny korodban megtanítottad magadat járni, most tanítsd meg magad szeretni. Es próbáld meg a

lényedet, ebben a sötét világban, szabaddá, fényessé és sugárzóvá tenni.

Magától nem lesz az.

Senkié.

Azzá leszel, akivé teszed magad.

S ha kihűlt körülötted a világ, és jéggé fagyott az élet, fűts be önmagadban, mint egy tüzes kis jancsi-kályhába, és áraszd a meleget! Meglátod, mennyien jövünk majd köréd.

Mert mindannyian fázunk.

És félünk.

És odagyűlünk, ahol meleg van még.

 

Müller Péter

Várnai Zseni SZOLGÁLJ, SZÍVEM!

 

Várnai Zseni

SZOLGÁLJ, SZÍVEM!

Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

Varró Dániel Email

Varró Dániel

Hát el vagyok egészen andalodva,
és gyönge szívem, ímé, reszketeg,
mióta éjjelente, hajnalonta
veled titokban ímélezgetek.

Nem kell megszólítás, se semmi cécó,
és az se baj, ha nincsen ékezet,
csak kebelembe vésődjék e négy szó,
hogy: Önnek új levele érkezett!

Az egész világ egy linkgyűjtemény,
az emberek, a tárgyak benne linkek,
bárhova kattintok, te tűnsz elém,
te vagy felvillanó websiteja mindnek.

Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.
Föltettem háttérnek a képedet,
s míg körülöttünk szikrázik a chat room,
látlak, miközben vakon gépelek.

Hiába nem láttalak még, az embert,
ha minden betűd mégis eleven,
ha érezlek, mint kisujjam az entert…
Van nulladik látásra szerelem?

Garai Gábor Példázat a szeretetről

 

Garai Gábor  

Példázat a szeretetről

 

A szeretetet szét kell osztani
az emberek között - hogy el ne fogyjon.

 

Azért teszel félre egy maroknyi kovászt,
hogy kenyeret kelessz és süss belőle,
s azzal egész háznéped jóllakassad.

 

Ha nem őrzöl meg egy kevés kovászt
utoljára dagasztott kenyeredből,
tékozlásod bélyeget éget
homlokodra, és sorra elhagynak híveid.

 

utolsó falás kenyered akár
tűzbe is vetheted; ha kovász
ég el, éhenvész házőrző kutyád is.

 

Ha nem adsz - vagy nem kérsz cserébe
kovászodért - kovászt, s a szomszédod is így tesz,
egész országok elnéptelenednek.

 

(Persze, a kovász se mindent keleszt meg,
ha sárba gyúrod, abból nem kenyér lesz:
nem osztja szét s nem őrzi meg magát.)

 

A szeretetet szét kell osztani,
mert természete szerint oszthatatlan;
mikor már másnak nem jut,
magadnak sem marad belőle.

Wass Albert Az emberek játszanak a szavakkal.

 

Az emberek játszanak a szavakkal.

Úgy éppen mint a gyermekek a játékkockával.

Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák.

Nem lehet összeszedni őket és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék.

A szavak örökre ott maradnak, ahova az első pillanatok hangulatában helyeztük őket.

Láthatatlanok és megfoghatatlanok,és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük.

Az emberek hihetetlenül könnyen játszanak a szavakkal.[...]

Ha a gyerek haszontalanul dobálja a játékkockáit és eltör velük egy poharat, vagy valamit, a fenekére verünk.

De a felnőtteknek nem ver senki a fenekükre, ha haszontalanul dobálóznak a súlyos szavakkal és összetörnek

vele - nem egy tányért vagy poharat - hanem más emberek életét.

Wass Albert