Gulyás Gábor Baba

 Gulyás Gábor: Baba

 Győztél, megnyerted a legnagyobb harcot,

Kifejlődött tested, csudaszép lett arcod.

Kilenc hónap várakozás, mindennek van ára,

Mutasd meg magad, gyere a világra.

Elindulsz egy alagúton, vakító fény hívogat,

Magad körül nem látsz mást, csak hatalmas arcokat.

Mosolyognak, Téged vártak hosszú idő óta,

Sírásod számukra isteni nóta.

Hideg van, megszoktad a burkolt világot,

nem ismerted máig az igazi valóságot.

Megszakad hirtelen az összetartó kötél,

nem visz vissza senki, ide születtél.

Újra vizet érzel, megdörzsöl egy néni,

Furcsán érzed magad, elkezdesz félni.

Lefektetnek valakire, ez most már tabu.

Mi történik velem? Tudom már, ez Anyu!

Váci Mihály: Hegedű

 

Váci Mihály: Hegedű

Értelme magvait a sorsom
szétszórja már, mint záruló virág.
Félelmeim úgy könyörögnek érted,
mint égre kulcsolt ágú őszi fák.
Amerre lépek: szétterülve, törten,
emlékeink hullt erdője zizeg,
s levéltelen napjaim ágbogán át
eget betöltve sóhajt a neved.

Ordítanék utánad, de hiába:
oly néma vagyok, béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.
Hegedűként, felsodort idegekkel,
kiszáradva és megfeszülve élek,
oly vágyakkal utánad, hogy vonótlan
sikolt, szikrázik belőlem az ének.

Wass Albert:Üzenet haza

 Wass Albert: Üzenet haza   

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Bajorerdő, 1948.

Reményik Sándor: Találkozás

Reményik Sándor:
Találkozás

-Egy barátomhoz-

Egymás mellett ma elmegyünk: hajók,
A Te hajódon leng a büszke zászló
S felvonom én is a rongyos lobogót.

Győztes, Te futsz elől a büszke tornán
Dagasztja vásznad hazajáró szél -
Nekem száz rongyba tépve a vitorlám.

Te élsz. Én már sok halállal meghaltam.
Te zászlód mellé tűztél egy virágot -
Nekem nincs. De hát - én így is akartam.

Így kellett. Fáj mégis, hogy a hajók, lelkek,
Akikhez kötött tiszta vonzalom -
A kikötőkbe lassan szertemennek.

A bóra jő, a fogam megvacog -
Pár futó év s a messze, nyílt vizen,
A tengeren egyedül maradok.

Te tudod, merre mégy, Te nem állsz veszteg,
Az én iránytűm jaj, átkozott szerszám,
Bús ívbe leng, bomlottan körbereszket.

Hadd nézzelek ma: tán utolszor látlak -
Szerető, forró, könnyes irígységgel -
Egy percig még - azután elbocsátlak.

S egy pillantást még, könnytelent, keményet
Hadd vessek rád, mert én, bár átkozom -
Tartom a sorsommal a közösséget!

Hogy is volt, hogy mi tudtunk együtt menni
Egykor, soká, kar-karban önfeledten?
Előtted minden - előttem a semmi. -

Egymás mellett ma elmegyünk - hajók
S hogy büszke zászlód fennen leng ma, nézd:
Felvontam én is a rongyos lobogót.

Reményik Sándor Úgy fáj már minden…

Remenyik Sándor   Úgy fáj már minden

Úgy fáj már minden, minden idebenn:

a szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
minden, mi általreszket szívemen,
legyen az ember, muzsika, vagy táj.
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó símogat,
s rejtekúton a szívembe talál,
s álomba ringatja a kínokat,
elaltatja a multat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,
ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
száraz kórók és keserű füvek,
minden, mi beteg szívemből kihajtott.

Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
és szent a szív, mely küldi őt ezen,
s mely liliomok magvát hinti el
ott, hol különben csak bogáncs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,
mely liliomok messze magvát hozza,
magot, melyből a békesség kikél.

Őri istván: Félelem

Őri István: Félelem

Egyszer csak elkezdett fázni a Nyár
sapkát vett gyorsan, sálat tett a nyakába
nagykabátba bújt és meleg csizmába
majd kutatva körül nézett:
"Mi történt?
ki jött, ki hozott hideget
sötét didergést, pengő jeget?"
a Nyár nem látott senkit
mégis fázott
szorosabbra húzta magán a kabátot
pedig a levegő illatos volt
virágok nyíltak mindenütt
a fák lombjain átsütött
a meleg nyári nap...

s akkor észrevette
hogy csend van körös-körül
mozdulatlanság
a szél nem énekel
a patak vize megdermedt
két csobbanás között
a tücskök és a madarak
elmentek messzire...

a Nyár kétségbeesve körülnézett
kereste a hangot
a mozgást
a dalt
az Életet
körbefutott a világban
bejárt eget s földet
mindenkit megkérdezett
akivel útközben találkozott:
"Mi történt?
Miért mozdulatlan minden?
Miért fázom?"
A kérdezettek
csak a vállukat vonogatták
s még szorosabbra húzták
magukon a bundát
mert ők is fáztak
s a Nyár csak ment
hét világon át
majd lassan elfáradt
útközben elhagyta a remény
a világ végén
egy zöldellő réten leült
beburkolta magát a kabátjába
és elaludt...

a fákról lassanként
elkezdtek hullni
az első megsárgult levelek...

Kormos Attila: Szavak

 

 

Kormos Attila: Szavak 

 

Csak megcsendülnek és nagyon fájnak,

de őriznek minket, ránk vigyáznak,

mert olyanról tudnak, mihez kevés egyetlen élet.

Szikrázó titkokat takargatnak,

tudják, az ember miről hallgat,

és miről énekelnek a hajnali fények.

 

Néha angyalok laknak bennünk

és szörnyek, akiket eltemettünk;

a szavak, amiket nem mondtunk ki.

És börtönnek tűnnek vagy erős várnak

koporsónak vagy szülőágynak -

a szavak, amiket nem mondtunk ki.

 

Mint eltűnt barátok kézfogása,

szerelmek elhalt suttogása.

Nevek, kihűlt arcokról életlen képek.

Furcsa álmok a jövőt kutatják, de

tények az álmokat dobozba rakják,

varázsigékkel, miket beléd lehelt az élet.

 

Úgy hisszük, istenek laknak felettünk,

csak tettek, amiket elfeledtünk:

és szavak, amiket nem mondtunk ki.

Mégis ítélnek felettünk, ránkmutatnak,

a földnek adnak vagy vissza a napnak,

a szavak, amiket nem mondtunk ki.

 

Önfeledt hitek és szigorú számok.

Bentrekedt szitkok vallomások, mik

tombolnak bennünk, míg állunk szótlan a térben.

Vakító fények, a testetlen lényeg,

mint gyerekszájból a romlatlan lélek, mi

felénk árad, bátran fejtsük meg végre.

 

És vigyázzuk őket, mint gyertyalángot!

Ne fojtsuk el, bár nagyon fájók -

a szavak, miket nem mondtunk ki.

Jobb, ha vakmerőn zászlónkra tűzzük,

vagy imánk csillogó gyöngyére fűzzük

a szavakat, amiket nem mondtunk ki.

 

Most hogy hallottad ezt, még ne szólj semmit!

Csak jegyezd meg ,végül is rendet kell tenni a szavak közt

(amiket nem mondtuk ki)