Drenyovszki Andrea Az örök gyermek

 

Drenyovszki Andrea 

Az örök gyermek

Az örök gyermek mindig rácsodálkozik a Világra.
A Napra, a Holdra, s minden virágra.
Figyel, vizsgál, meglát, s ha kell segít.
Kérdez, érez, s kérdése néha feszélyez.
Az örök gyermek mindig boldogabb.
Soha nem ég ki, s tetteit a gyermeki kíváncsiság vezérli.
Csalódik, bánkódik, de töretlenül küzd…
A jóért a szépért, és magáért a küzdelemért.
Az örök gyermek játszik, játszva megtanul élni.
Az örök gyermek lát, hall, figyel, feldolgoz.
Mindig gyermek marad, a sors bármit is hoz.
Vidám, kutató, nagy gondolkodó.
Az örök gyermekeké minden ami jó.
Övék a világ, hisz naiv gyermeki lelkükben ott van az egész világ…

Varga Ágota Szeretnék

 

Varga Ágota

Szeretnék

 

 

Szeretnék könnyek nélkül élni,

 

Mindig jót s jobbat remélni.

 

Szeretnék virágos réten járni,

 

Mindig aranyszárnyú pillét látni.

 

szeretnék, oh szeretnék, de nem lehet.

 

Szeretnék megtudni, s tanulni minden jót,

 

 Felfedezni új csillagot, bolygót.

 

Szeretném belsőm felkutatni, megoldani,

 

S a nagy végtelenbe pillantani.

 

Szeretnék, oh szeretnék de nem lehet.

 

Szeretnék az életnek értelmet adni,

 

Új életet a világra hozni.

 

Szeretnék hinni és elhitetni,

 

Igaz és bátor lenni.

 

Szeretnék oh szeretnék, de nem lehet.

 

Szeretnék gyógyítani, segíteni a világot megmenteni.

 

Szeretnék családot, barátokat, igaz hű társakat.

 

Szeretnék,oh szeretnék, de nem lehet.

 

Szeretnék, de nem lehet.

 

Hallasz te csúf, toprongyos élet?

 

Figyelsz rám?

 

Miért nem szeretsz?

 

Ha a sorsom irányíthatnám,

 

Szeretnék és szeretnének.

Tóth Árpád - Gesztenyefa-pagoda

Tóth Árpád

Gesztenyefa-pagoda

 

 

Mint halk csapatban szürke nyest,
A hegyre kúszik már az est,
S a bokrok alján meglapul:
Itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,
S a vak bozóton átremeg:
Lámpák vagy bús állatszellemek?
Kék fák közé most jer velem,
Hol minden árny és rejtelem,
És minden mély törzs mély csoda,
Nézd! gesztenyefa-pagoda!
Lombja mélyén egész sereg
Zeg-zug, mint száz szentély-üreg,
S bent apró virágoszlopok
Halvány ivor-szine lobog.
Üljünk le itt e szent helyen,
Öledbe hadd tegyem fejem;
Agyamban alszik gond, szitok,
Most áhitatot áhitok,
Szárnyat, röpítőt és puhát,
Levetni a bús test-csuhát,
Nehéz szivem elejteni,
A fájó Én-t felejteni.
Így-így! tedd főmre most szelíd,
Halk Veronika-kezeid,
Ne bánd, hogy szól már a kuvik,
S hogy már a hold is elbuvik,
Csak ringass, lágyan, csöndesen,
Míg jő majd halkan, könnyesen
Az ébredés, mint bús, csodás,
Furcsa, ámult feltámadás…

Ernest Hemingway Soha ne légy szomorú

 

Ernest Hemingway 

Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Conrad Aiken Semmi sem tökéletes

Conrad Aiken 

Semmi sem tökéletes


A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres
Az örökös vándorút véget soha nem ér
S ha nincsen gyökerünk - elvisz a szél

Mindenkinek vannak különös vágyai
De felelősséggel tartozunk, ha számít ránk valaki
Lehet belőle száz is, az az egy többet ér
S elfelejtenéd - elvisz a szél

Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi lelkünk
De te is tudod, kimondhatatlan

A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk
a csillagévek óráin egy perc az életünk
Az ember önmagában semmit sem ér
Ha nincsen barátunk - elvisz a szél

Jól csak a szívével lát az ember
Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi lelkünk
De te is tudod, kimondhatatlan

Minden sivatag egy kutat rejt valahol
S ha lelked mélyén rátalálsz, már nem csodálkozol
Az ember ezen a Földön csak egyszer él
s ha nincsen barátod - elvisz a szél

Zámbó Jimmy - Mondd, mi az élet

"1. Mond mi,mond mi az élet,
Mond miért élek, mond miért jó?

2. Mit ér az élet? nélküled félek
ha elhagynál végleg én nem élném túl.

Rfr.. Ne mond, hogy vége,ne hagyjuk félbe
ami szép volt, ami csak rólunk szólt.

3. Várj még, várj kicsit kérlek'
eltitkolt könnyek most segítsetek.

4. Megtörsz magadtól ellöksz
ugy érzem Gyűlölsz! Nincs már remény?

5. Fel adnál mindent, eldobnál mindent
Mit tőlem kaptál? mond el miért?

Rfr.. Ne mond, hogy vége, ne hagyjuk félbe
ami szép volt, ami csak rólunk szólt.

6. Most kérlek mond mi az élet
maradj velem, így volna jó."

Márai Sándor A barátságról

Márai Sándor A barátságról

Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől,
túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.

Montaigne, mikor eltűnődött az érzés fölött, mely La Boétie-hez fűzte, ezt mondotta: „Barátok voltunk... Mert ő volt ő, s mert én voltam én.” Ez felette pontos. S Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: „Aki barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát.” Ez a megállapítás több is, mint pontosság: ez már az igazság. Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.

(Forrás: Márai Sándor: Füveskönyv)