Sánta Zsolt Az álom ölén
Amikor fák suhogása
halk álmot hozott,
s derengve szenderegtek mind -
mind a csillagok,
a lápos erdő mélyén szép
kincsek merengtek,
viola- és harmatszínben
együtt fürödtek,
az északi szél csillagport,
friss áldást hozott,
valahol az erdőszélen
manó bandukolt,
a fák virágzó ágai
harmatban fürödtek,
s alattuk fürdőzött sok kis
vihánc tündérgyerek,
a Hold arca úgy sugárzott,
mint égő égi lámpa,
a felhők képe nem torlódott
szüntelen egymásra,
gyöngyfüzér és virágcsokor
lobogott a női kézben,
ajkukon a csók még friss volt,
a búcsúzó éden...
De jaj, a Nap, e égő vándor,
ki tüzet soha nem palástol,
meleg kézzel suhogtatta el mind
fejemből az álom nektárcseppjeit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése