2008. november 2., vasárnap

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse



 

Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy "Igen"!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide..
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

VERESS FERENC Az embertől emberig


VERESS FERENC

 

Az embertől emberig

 

Nagy távlatok mélyét fürkésző,

nyugtalan lelkű ember!

Ha megtorpansz és nem bírod

követni értelemmel

életutad értelmét, célját:

az emberhez vezető

örvényre térj át.

 

Békére vágyó emberek,

nyújtsatok egymásnak kezet!

Az embertől az emberig

taposott út vezet.

Ezen az úton menjetek,

itt tisztán cseng a szó.

Ezen a földön egyedül

egymásért élni jó.

 

Nagy távlatok mélyét fürkésző?

nyugtalan lelkű ember! 

ha megtorpansz és nem bírod

követni értelemmel

életutad értelmét, célját:

az emberhez vezető

ösvényre térj át.

 

Sztankay István-Alex Tamás BÚCSÚDAL.

Alex Tamás-Sztankay István: Búcsúdal  

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincs szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.

Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel (a) két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.

Megrendülten gondolunk rád,
Nem hisszük el, hogy nincs tovább.
Lehunyt szemed nem látja már:
Mindenütt virág.

Kint alszol majd a hideg télben,
Eszünkbe jutsz néha éjjel.
Nem vagy többé, nincs ilyen más,
Egyetlen voltál.

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincs szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.

Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel (a) két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.

Megrendülten gondolunk rád,
Nem hisszük el, hogy nincs tovább.
Lehunyt szemed nem látja már:
Mindenütt virág.

Kint alszol majd a hideg télben,
Eszünkbe jutsz néha éjjel.
Nem vagy többé, nincs ilyen más,
Egyetlen voltál.




2008. november 1., szombat

Alex Tamás Búcsúdal

Alex Tamás : Búcsúdal

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincs szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.


Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább......


2008. október 26., vasárnap

Danó Tímea A reggel mosolya

Danó Tímea  A reggel mosolya

Édes, finom meleg bársony,

Arc simító langyosság.

Nap sugarát átölelő,

Édesen szép tarkaság:

Tisztaság,

Barátság.

Édes kávé friss illata,

Levegőben cikázva.

Táncot jár a napsugárral,

A mosolynak forrása:

Áldása,

Varázsa.

Friss pirítós jó illata,

Reggel táncra hívogat.

Forró tea jó zamata,

Kedvességre csalogat:

Hívogat,

Simogat.

Virág- dallam szín-pompája

Suhan át a hangokon.

Reggel vidám kicsi szálán,

Igaz barát szálakon:

Szárnyakon,

Ágakon.

Törhetetlen, igaz hű szál,

Barát bársony virágán.

Mely illata az égbe száll,

A reggelek aranyán:

Fonalán,

Mosolyán.


Sánta Zsolt Az álom ölén

      


Sánta Zsolt Az álom ölén


Amikor fák suhogása


halk álmot hozott,


s derengve szenderegtek mind -


mind a csillagok,


a lápos erdő mélyén szép


kincsek merengtek,


viola- és harmatszínben


együtt fürödtek,


az északi szél csillagport,


friss áldást hozott,


valahol az erdőszélen


manó bandukolt,


a fák virágzó ágai


harmatban fürödtek,


s alattuk fürdőzött sok kis


vihánc tündérgyerek,


a Hold arca úgy sugárzott,


mint égő égi lámpa,


a felhők képe nem torlódott


szüntelen egymásra,


gyöngyfüzér és virágcsokor


lobogott a női kézben,


ajkukon a csók még friss volt,


a búcsúzó éden...



De jaj, a Nap, e égő vándor,


ki tüzet soha nem palástol,


meleg kézzel suhogtatta el mind


fejemből az álom nektárcseppjeit...  

2008. október 18., szombat

Reményik Sándor Az építész fia


 

Reményik Sándor  Az építész fia

 

"Az építészet megfagyott zene."

 

Apámban a muzsika megfagyott.

Nem lírizált. Arányok érdekelték,

S nyugodt vonalak, egyszerûk, nagyok.

 

Az én fejembe, bárhogy erõltették,

Nem ment a számtan s geometria.

Álom-part felé hullámzott a vérem,

És költõ lett az építész fia.

 

Sokáig azt hittem, a dal egészen

Anyám lelkén át sugárzott belém,

Tûzhely-oltáron feláldozott vére

Lappangó cseppje minden költemény.

 

A nem sejtett apai örökségre

Eszméltet most mások ajkán a szó:

"Bár lelke lágy, a verse vas-szilárd,

Nem áradozó, nem is olvadó

Õ az építõk fajából való."

 

Én építész!... a versek építésze!...

Apám, nézd titkos törvényét a vérnek:

Oly távolesõ mesterségeink

Valahol látod, mégis összeérnek.

 

Való igaz: én is csak építettem,

Egy-egy sor vas-traverzét róttam át

A vers-épületen, - és megvetettem

A fölösleges ornamentikát.

 

Való igaz: mindíg volt alapom,

A mélybe ástam szigorú falat.

Úgy hágtam emeletrõl-emeletre,

S szerettem a nagy, nemes vonalat.

 

Való igaz: mindíg volt teteje

Költeményemnek - s néha tornya is,

S nem játékból, de azért építettem,

Hogy lelkek lakhassanak abban is.

 

Való igaz: bennem sem olvadott

Egészen fel a megfagyott zene.

De vámon vesztve, réven nyertem én,

S versem gátja lett versem ereje.

 

Én építész... a versek építésze...

Örvénylõ, mély törvénye van a vérnek:

Új formát ölt és más dimenziót...

Apám, köszönöm ezt az örökséget.

 

Kolozsvár, 1927 január